Változik a vonatközlekedés rendje a kegyeleti ünnepek idején

A kegyeleti ünnepekhez igazodik a vonatközlekedés rendje: október 31-én a pénteki, november 1-jén a szombati, 2-án az ünnepnapi, 3-án már a szokásos vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok.  A menetjegyeket érdemes néhány nappal korábban, elővételben megváltani.

A hosszú hétvége előtt a MÁV azt javasolja, hogy néhány nappal az ünnep előtt, előre vegyék meg az utasok a menetjegyeket. Ilyenkor rengetegen mennek a temetőkbe vagy látogatnak el a rokonaikhoz, ezért csúcsforgalom várható a pályaudvarokon, és néhány nap alatt akár félmillióan is útra kelhetnek a vonatokkal. Sokan utazhatnak már csütörtökön is, de legtöbben vasárnap szállnak majd vonatra, mert aznap ér véget az őszi szünet. A tavalyi négynapos ünnep utolsó napján – részben az őszi szünet vége miatt – megduplázódott az utasforgalom egy átlagos vasárnaphoz képest.

A felkészülés és a megnövelt kapacitás ellenére – egyes népszerűbb utazási időpontokban – gyorsan megtelhetnek az InterCity vonatok. A vasúttársaság az IC vonatokhoz a helyfoglalások figyelembevételével – a lehetőségekhez mérten – plusz kocsikat kapcsol. Az InterCity vonatokon kívül a gyors-, sebes-, illetve személyvonatokat is választhatják az utasok. November 3-án, vasárnap közlekedik Nyíregyházáról Debrecenen át a Nyugati pályaudvarra a tavaly bevezetett és gyorsan népszerűvé vált Televonat.

A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében az utasok a vasúttársaság internetes jegyvásárlási rendszerében, vagy az okostelefonokon elérhető MÁV applikációban gyorsan és egyszerűen megválthatják a menetjegyeket és helyjegyeket. Az online vagy mobilalkalmazással megvett e-vonatjegyek a pénztári árhoz képest 10 százalékkal olcsóbbak, míg a menetrendi keresőben @ jellel jelölt, csúcsidőn kívüli vonatokra legalább 100 kilométer távolságra váltott e-vonatjegyekre 20 százalékos engedmény jár. Az automatáknál vásárlók 5 százalékos kedvezményt kapnak.

A 26 éven aluli – diákigazolvánnyal nem rendelkező – fiatalok október 31-én 10 órától november 3-án éjfélig tartó időszakban igénybe vehetik a hétvégi, 33 százalékos kedvezményű menetjegyet. A gyermekek, családosok, tanulók, diák- és felnőtt csoportok, nyugdíjasok stb. is élhetnek a szokásos kedvezményekkel: https://www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas/kedvezmenyek-mav-start-zrt-vonalszakaszain.

 

 

 

 

Forrás: MÁV

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com