Változik a forgalomterelés az M1-esen, forgalomkorlátozásra kell számítani a hétvégén

Átalakítják a forgalomterelést szombaton és vasárnap az M1-es autópálya Bicske és Tatabánya közötti szakaszán zajló munkákhoz kapcsolódóan, ezért forgalomkorlátozásokra kell számítani – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.

    Tájékoztatásuk szerint harmadik, egyben utolsó üteméhez ért az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalának felújítása a 28-as és 40-es kilométer között.

Szombaton 7 és 16 óra között elbontják Óbarok és Bicske között a belső sáv korlátozását, így a közlekedők az eredeti forgalmi rend szerint közlekedhetnek majd. Szombat 12 és 18 óra között lerövidítik a Budapest felé vezető oldalon – Bicske és Herceghalom között – a jelenlegi hat kilométeres sávelhúzást három kilométerre, ezért a belső sávot lezárják, az autósok ez idő alatt csak egy sávon közlekedhetnek.

Ugyanakkor vasárnap 9 és 18 óra között a Budapest felé vezető oldalon meghosszabbítanak egy másik sávelhúzást, a munkálatok ideje alatt itt is torlódásra kell számítani. Az utolsó ütemhez szükséges sávelhúzás összesen nyolc és fél kilométeres lesz Óbaroktól a 37-es kilométerig.

A teljes, 12 kilométeres szakaszt érintő beruházás az előzetes ütemterveknek megfelelően halad, november közepére várható annak teljes körű befejezése.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com