Vádat emelt az ügyészség egy fogvatartottal szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazta zárkatársát – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a főügyészség a férfit, mint többszörös visszaesőt életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja. A több mint tízéves fegyházbüntetését töltő vádlott a közeledő szabadulása miatt reintegrációs zárkába került a későbbi sértettel együtt. A kezdetben baráti kapcsolatuk alá- és fölérendeltségi viszonnyá alakult, a vádlott igyekezett a sértettet kontroll alatt tartani, meghatározva számára azt is, hogy hová mehet, kivel beszélhet.

Miután a sértett másokkal is beszélgetett, a vádlott 2017. január 5-én kérdőre vonta, majd súlyosan bántalmazta. A sértett bár a hasát ért nagy erejű ütésektől rosszul érezte magát, a történtekről nem értesítette a fegyőröket, orvosi segítséget is csak akkor kért, amikor fájdalmai már elviselhetetlen mértéket öltöttek. A kórházban megállapították, a férfinak több napos lépsérülése van, ezért életmentő műtétet hajtottak végre rajta. A sikeres beavatkozásnak köszönhetően lépét nem kellett eltávolítani – tudatta a csoportvezető ügyész.

Forrás: MTI.hu
Fotó: MTI.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com