Vádat emelt a Budakörnyéki Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki ittasan elgázolt egy babakocsit toló nőt, majd elhajtott a helyszínről 2016 októberében Szentendrén – közölte a Pest megyei főügyész pénteken az MTI-vel.

    Szabó Ferenc a közleményben azt írta, a férfi késő délután a Kálvária útnál ki akart kikerülni egy autót, azonban nem vette észre a babakocsit toló nőt, és elütötte. Az ütközéskor a nő a szélvédőnek csapódott, majd 18 méterrel odébb az úttestre zuhant, a babakocsi a két hónapos csecsemővel 17 métert repült, egy füves részen a kerekeire érkezett, majd elborult.

A balesetben az anya nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett, a csecsemőnek nem esett baja.
A közlemény szerint az anya rikító rózsaszín dzsekit viselt, a babakocsi pedig feltűnő narancssárga-szürke színű volt.
A férfi vérének etil-alkohol koncentrációja a bűncselekményi mennyiséghatár négyszerese volt – emelte ki a főügyész.
A vádlott a baleset után megállás nélkül elhajtott, később gyalog visszatért a helyszínre, és elvegyült a balesetet figyelő járókelők között, ahol a rendőrök a személyleírások alapján felismerték, és őrizetbe vették – olvasható a közleményben.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség a férfit súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés, valamint segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádolja, és börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com