Űrsétát kezdtek a Nemzetközi Űrállomás orosz kozmonautái

Megkezdte az orosz legénység idei harmadik űrsétáját kedden Oleg Kononyenko és Szergej Prokopjev, a Nemzetközi Űrállomás (ISS) kozmonautái – közölte a Moszkva mellett működő irányítási központ (CUP).

    A hat és fél órásra tervezett űrséta során az orosz űrhajósok megvizsgálják az ISS-hez dokkolt Szojuz MSZ-09 űrhajón augusztusban felfedezett rejtélyes rést, amelynek következtében levegőszivárgás és kismértékű nyomáscsökkentés történt az űrállomáson. A rést ugyan be tudták tömni belülről, de oka továbbra is ismeretlen.

A két űrhajós megnyitja az űrhajónak a hőszigetelő, illetve a meteoritok ellen védő rétegét – ez lesz az első ilyen, a világűrben végrehajtott művelet -, majd megvizsgálják és lefényképezik a rést. A rés felszínéről mintákat is vesznek, amelyeket a mikrometeorok ellen védő panellel együtt december 20-án szállítanak a Földre ugyanezzel az űrhajóval. Ezután új hővédő réteget szerelnek fel – tudatta közleményben az amerikai űrhajózási hivatal, a NASA.

Ha a feladat elvégzése után Kononyenkónak és Prokopjevnek marad ideje, még két tudományos feladatot elvégeznek. Leszerelik a kopásállóság-kísérlethez használt felszerelést, amellyel az űrrepülés közben bizonyos anyagokra gyakorolt hatásokat vizsgálták. A másik feladat annak a berendezésnek a kiszerelése a kutató modulból, amellyel az űrállomás külső felületén folytattak kísérleteket nagyon erős kozmikus sugárzás közepette.

A Szojuzon keletkezett rés vizsgálatát Kononyenko a robotkar segítségével végzi el, amellyel tárgyakat és űrhajósokat tudnak akár 15 méter hosszan eljuttatni az űrállomás külső felületére.

A legutóbbi orosz űrsétát Szergej Prokopjev és Oleg Artyemjev hajtotta végre augusztus 15-én.

Kononyenko, aki december elején érkezett az űrállomásra Anne McClain amerikai űrhajósnővel és David Saint-Jacques kanadai űrhajóssal, még a Földön adott interjúban kimerítőnek nevezte a tervezett űrsétát.

A nyomáscsökkenést augusztus 30-án észlelték az ISS-en. Később megállapították, hogy az űrállomáshoz kapcsolt űrhajó leszállókabinjának bordázatán lévő 3-4 milliméteres résen szökik a levegő. Néhány nappal később a földi szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy az űrhajó testét kívülről fúrták meg.

A Roszkoszmosz orosz űrügynökség vezetője, Dmitrij Rogozin korábban azt mondta, hogy a rés szerelés közben vagy a világűrben keletkezhetett.

Több orosz tisztviselő kényszerült határozottan cáfolni azokat a sajtóértesüléseket, amelyek az ISS amerikai legénységét gyanúsították szabotázzsal.

Az ISS fedélzetén gyakoriak a műszaki hibák és működési zavarok, amelyek azonban legtöbbször nem jelentenek valódi veszélyt a legénységre.

Forrás: MTI
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com