UNICEF Gyerekhang kampány a Gyermekvasúton

November 20-án, kedden reggel a budapesti Gyermekvasút Hűvösvölgy állomásán is elindult az UNICEF Magyarország 2018-as Gyerekhang kampánya. Idén a MÁV-csoport is csatlakozott a kezdeményezéshez: a gyermekjogok világnapján a Gyermekvasútra látogató gyerekek vasutas egyenruhát ölthettek magukra, menetjegyet kezelhettek, megismerkedhettek a forgalmi szolgálattevői munkával és kipróbálhatták a váltóállítást is.

A Gyermekvasúton megrendezett eseményen 13 gyermek vett részt – kísérőikkel, valamint az UNICEF munkatársaival együtt. A vasúttársaság képviselőitől rövid ismertetőt hallgattak meg a Gyermekvasútról, majd balesetvédelmi oktatásban is részesültek. Ebből is érzékelhették, hogy a kisvasutat is komolyan kell venni, az ottani szolgálat is fokozott figyelmet kíván. A gyerekek Hűvösvölgyből Széchenyi-hegyig és vissza vonattal utaztak, miközben rájuk bízták a jegykezelést. A Hűvösvölgyi gyerekvasúti birodalomban előbb a múzeumot tekintették meg, majd a forgalmi iroda, a fűtőház következett. A gyerekeket a speciális vasúti munkába is bevonták, váltót állítottak. A résztvevő fiúk és lányok láthatták, hogy számos beosztásban tíz-tizennégy éves korú gyermekvasutasok látják el a szolgálatot felnőtt vasutasok felügyelete mellett.

A színes, érdekes program fűtőházi helyszínén Mészáros Antónia, az UNICEF ügyvezető igazgatója, valamint a házigazda képviseletében Dorozsmai Éva, a MÁV Zrt. humánerőforrás vezérigazgató-helyettese is csatlakozott a gyerekekhez. Az ismertetőn a vasúttársaság képviselőitől azt is megtudhatták a diákok, hogy gyermekvasutas az a tíz-tizennégy éves gyerek lehet, aki megfelel az orvosi alkalmassági vizsgálaton, elvégzi a gyermekvasutas tanfolyamot, jó tanulmányi eredményt mutat fel, valamint az iskola és szülei engedélyezik számára a rendszeres szolgálatba járást. A gyermekvasutasok több száz fős közösséget alkotnak, a napi munkán túl közös feladatokat vállalnak, együtt vesznek részt különböző szabadidős programokon. Legutóbb október 6-án 70 jelentkezővel kezdődött meg az új gyermekvasutasok képzése.

Az UNICEF Gyerekhang kampányának fő üzenet: hallgassuk meg a gyerekek véleményét, figyeljünk oda rájuk, és osszuk meg velük az életüket érintő információkat. November 20-án a főváros számos pontján UNICEF kékbe öltöznek az ikonikus épületek. A szervezet arra kéri a gyerekeket, valamint a gyerekjogok iránt elkötelezett munkahelyi, baráti társaságokat, hogy vegyenek fel kék ruhát és posztoljanak magukról a #GoBlue és a #WorldChildrensDay, valamint #UnicefHungary hashtagekkel.

A gyerekjogok ünnepén mindenki támogathatja a gyerekek jogainak érvényesülését – vagyis a világ legkiszolgáltatottabb gyerekeit – a 136 66-os adományvonal hívásával, vagy sms küldésével, ami 500 forint adományt jelent.

 

 

Forrás, fotó: MÁV Magyar Államvasutak Zrt.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com