Újra biciklis város lesz egy napra Budapest

Újra több tízezer embert várnak az idén 5 éves I bike Budapest bringás felvonulásra, ahol gyerekektől idősekig bárki átbiciklizhet Budapesten úgy, ahogy máskor lehetetlen. 3 hídon, az Alagútban, az Andrássy úton és a pesti rakparton veszik át bringák az autók helyét. Jönnek utcazenészek, lesz rövidített útvonal kisgyerekeseknek, a végén piknik és bringaemelés az élhetőbb városért. Egy nap alatt már 6000-en jeleztek vissza az eseményre Facebook-on.

A Magyar Kerékpárosklub által a máskor telített belvárost pár órára vidám bringautakká alakító, idén 5 éves I bike Budapest célja, hogy az önkormányzatok belehúzzanak az ígéreteikbe, felgyorsuljanak a biciklibarát fejlesztések. Az I bike Budapesten egy napra fiataloktól idősekig mindenki biciklire tud ülni, de a Kerékpárosklub azt szeretné elérni, hogy hétfőn is kerékpárra üljenek, akik ma még csak hétvégén indulnak el bringával.

Ez pedig az önkormányzatokon múlik.

A Kerékpárosklub tavalyi I bike Budapest felvonulása előtt 12+1 pontban foglalta össze az új ciklusban szükséges fő fejlesztéseket, amik a hétköznapi kerékpározásra vágyókat segítenék.

A Kerékpárosklub azóta részletes javaslatcsomagot adott át a tavalyi pontokat bevállaló, választásokon győztes Karácsony Gergely főpolgármesternek. Ezekben a külváros-belváros kapcsolatok, a hidak és rakpartok járhatóságának fejlesztése, lakóövezetek forgalomcsillapítása és kerékpárparkolók építése mellett konkrét útvonalak fejlesztésére is javaslatokat tettek.

Az idén 5 éves I bike Budapest felvonulás április 25-én 15:00-kor indul a Kodály Köröndről. A Budapest tucatnyi pontjáról csapatosan is érkező budapestiek és az Andrássy út, Lánchíd, Alagút, pesti alsó rakpart, Erzsébet és Árpád híd érintésével a Margitszigetre tekernek.

Fotó: Bódis Krisztián

 

Kisgyerekes családokat rövidített útvonalon és ügyességi programokkal várják 15:30-tól a margitszigeti szökőkútnál.

A felvonulás a margitszigeti Nagyréten ér véget, ahol piknik, dj-k, bringás fotózás, teherbicikli-tesztelés, közösségi szerelőműhely, bringás jótékonysági és klímabarát szervezetek is várják a résztvevőket, ami a hagyományos bringaemeléssel ér véget.

Az I bike Budapestet a hazánkkal 100 éves diplomáciai viszonyt ápoló, a biciklis fejlődést több mint 10 éve segítő Holland Nagykövetség vezetője, René van Hell nyitja meg.

Az idei I bike Budapestre egy nap alatt 5000-en jeleztek vissza. A részletes program megtalálható a Facebook eseményben.

 

 

 

Forrás: Magyar Kerékpárosklub

Fotó: Bódis Krisztián



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com