Ujj Mészáros Károly csak Balsai Mónival hajlandó forgatni? Náray Erika producereknek üzen a Sláger Témában

Október 28-án Ujj Mészáros Károly forgatókönyvíró-filmrendező és Náray Erika színésznő lesz a Sláger Téma vendége.

Ujj Mészáros Károly kezdetben ugyan közgazdásznak készült, de igen hamar rájött, hogy neki a mozi az igazi világa. Hosszú éveken át képezte magát, tanult Londonban, kisfilmekkel kezdte rendezői karrierjét, amelyekkel sorra nyerte a rangos fesztiváldíjakat. A Sláger Téma első órájából megtudhatjuk, hogy miért is kellett első nagyjátékfilmjének az ötletétől a premierjéig nyolc esztendőnek eltelnie. Hogy miért, és ezen időszak során hogyan kellett megküzdenie a női főszereplőjéért, Balsai Móniért, kiderül az adásból. Mindenesetre a szinte megszámlálhatatlan díj és fesztiválos elismerés bizonyítja, hogy megérte a Liza, a rókatündérre várni. A rendező-forgatókönyvíró napokban debütáló második mozis alkotása, az X – a rendszerből törölve a skandináv krimik világát idézve a thriller műfaj honi megújítására is kísérletet tesz. Ujj Mészáros Károly emellett beszél majd legújabb színházi rendezéséről, a Büszkeség és Balítéletről is, amelyben mindkét nagyjátékfilmjéhez hasonlóan Balsai Móni főszereplőtársa ugyanúgy Schmied Zoltán. Hogy biztonsági játék-e ez részéről, vagy valami egészen más, az is kiderül a Sláger Témából. Sőt, elsőként nyilatkozik az Alvilág címet viselő televíziós sorozatról, amelyet a napokban kezdenek el forgatni, és jövőre már képernyőre is kerül az egyik országos csatornán. Nem túl nagy meglepetésre, Balsai Mónival a női főszerepben…

A vasárnapi Sláger Téma második felében, 21 órától Magyarország tíz legismertebb hangja közül az egyik, a többek között az X-Akták Scully ügynökét is megszólaltató, Náray Erika színésznő lesz a vendég. Magyarország egyik legismertebb szinkronhangja már tinédzser kora óta színésznek készül, hogy ebben miképpen segítette Alföldi Róbert, kiderül a következő egy órában. Náray Erikával énekesnői karrierjéről, önálló színpadi estjeiről is kérdezi majd Kalmár Tibor, de szintúgy szó esik legújabb színházi bemutatójáról, a Menopauzáról. Tallós Rita rendezésében Hernádi Judit, Szulák Andrea és Tóth Enikő oldalán látható ebben a bulvárszínházat idéző, abszurd komédiában. A Sláger Téma második órájában filmes karrierje kapcsán a producereknek is üzen majd Náray Erika.

2018. október 28-én 20-22 óra között tehát ismét Sláger Téma, a 103.9 Sláger FM-en Ujj Mészáros Károllyal, Náray Erikával, valamint a házigazda Kalmár Tiborral, és a legnagyobb slágerekkel, változatosan!



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com