Újabb vasútállomásokon indulnak a felújítási munkálatok

Egyre több helyszínen folynak az utasforgalmi terek komfortnövelését szolgáló „50 MEGÚJULÓ ÁLLOMÁS” elnevezésű karbantartási program munkálatai. Javában zajlik a felújítás Kőbánya alsó és Zugló megállóhelyeken, illetve Albertirsa vasútállomáson, ősszel a 70-es vasútvonal több forgalmas állomásán is megkezdődik a munka.

 

A 2023-ig tartó program célja a személyszállítás szolgáltatási színvonalának emelése, amelynek fontos eleme az állomási környezet szépítése.  A felújítási program az elmúlt évtizedekben elmaradt állomási karbantartások pótlására irányul. A munkálatok az érintett állomások és megállóhelyek műszaki állapotától függően főként a peronok rendbetételére, a perontetők javítására, pótlására, az állomásépületek homlokzati felújítására terjednek ki, amelynek eredményeként az utasokat kulturált utasforgalmi terek várják majd.

Kőbánya-alsó és Zugló megállóhelyek munkálatai ütemesen haladnak. Kőbánya alsón a műemléki védettség alatt álló felvételi épület elbontott homlokzati burkolatának pótlása a héten felülettisztítással kezdődik.  Zuglóban már a felén túl jár a peron burkolása; elkészült a „B” peron, az „A” peron burkolásának előkészítése az időjárás függvényében várhatóan  ̶  a héten megkezdődik.  A felújított peronokon új szemetes edények és padok szolgálják majd az utasok kényelmét.

Október végére befejeződik a perontető karbantartása Miskolc Tiszai állomás „B” peronja felett. Ezzel teljessé válik az állomás peronfedésének felújítása.

 

Megkezdődött az állomási felújítás Albertirsán is. Jelenleg a bontás előkészítése zajlik, de a felújítás során megszépül a felvételi épület, a váróterem és az utasmosdó. Emellett a perontető mázolása és új padok elhelyezése jelentősen javítja majd az állomás külső megjelenését és komfortját.

Még az ősszel megkezdődnek a megújító munkálatok Kőbánya-Kispest (KöKi) állomáson, és a nagy forgalmú 70-es vasútvonal mentén Alsógöd, valamint Szob, Sződ-Sződliget, illetve Nagymaros-Visegrád állomásokon is.

Kőbánya-Kispesten még szeptemberben megkezdődnek a karbantartási munkálatok szeptemberben. A széleskörű karbantartás az utasforgalmi területek komfortnövelését célozza a váróterem, a pénztár és az utasmosdó megújításával. Biztonsági kamerarendszer mellett új peronbútorokat (padokat, szemetes edényeket) is telepítenek a szakemberek, emellett a gyalogos felüljárón a burkolatokat és a világítótesteket is javítják.

Alsógöd, Nagymaros-Visegrád és Szob állomásokon biztonsági rendszerek és akadálymentes utasmosdók kialakításával emeli a szolgáltatási színvonalat a MÁV.  Alsógöd és Nagymaros-Visegrád állomások új biciklitárolók létesítésével és a nyitott várók felújításával, valamint új peronbútorok (padok, szemetes edények) telepítésével válnak komfortosabbá. Emellett Szobon megszépül a felvételi épület homlokzata, Nagymaros-Visegrád és Szob állomásokon pedig USB töltőoszlopon tölthetik majd mobileszközeiket az utasok.

 

A mobiltöltő telepítése mellett Szob állomáson a burkolatok és padok cseréjével egyben teljeskörűen megújul a váróterem. Az utasokat a felújított hangos utastájékoztatási rendszer is segíti majd.

Az év végéig befejeződő felújításoknak köszönhetően érezhetően javulni fog az érintett állomások és megállóhelyek szolgáltatási színvonala és összképe.

Az 50 megújuló állomás és megálló térképe itt elérhető: https://www.mavcsoport.hu/mav_50

 

 

 

 

Forrás, fotó: MÁV



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com