Újabb rekordot döntött Keszthelyi Vivien Olaszországban

Ázsia után Európában is pontszerzéssel zárta első teljes versenyét Keszthelyi Vivien és ezzel ő lett a magyar autósport történetének első autóversenyzője, aki mindkét kontinensen pontot gyűjtött a nemzetközi Forma-3-as kategóriában. A 18 éves tehetség a W Series hivatalos, szerződtetett tesztpilótájaként Misanóban kapott lehetőséget a bizonyításra, melyet egyből meg is ragadott. Legújabb rekordjával ismét feltette Magyarországot az autósport világtérképére, őt azonban továbbra is csak a folyamatos fejlődés foglalkoztatja. 

Az ifjú magyar reménység a világ legfiatalabb háromszoros túraautó-bajnokaként már 17 évesen a nemzetközi médiafigyelem középpontjába került, az újabb szintlépéssel a formula kategóriába pedig csak tovább növelte ázsióját az autósport berkein belül. A 2019-es szezonban már rögtön januárban rajthoz állt az F3 Asian Championship Winter Series-ben, ahol az első számú szempont ismét az azonos autókkal való versenyzés volt.

A formaautós tapasztalat teljes hiánya ellenére a keleti bajnokságban a nemzetközi férfi mezőnyben hét teljesített versenyéből öt alkalommal is pontokkal gazdagodott, így az ázsiai sorozat első női pilótájaként már a téli időszakban megkezdte a felzárkózást a kategóriában jóval nagyobb rutinnal rendelkező vetélytársakkal szemben. A W Series-ben a világ 20 legjobb női versenyzőjének egyikeként számon tartott magyar tehetség először a válogatón vívta ki magának a tiszteletet, majd a női Forma-1-ként emlegetett bajnokság hivatalos, szerződtetett tesztpilótájaként bizonyította rátermettségét.

A kiváló teljesítménynek a sorozat harmadik fordulójában, Misanóban lett meg a gyümölcse, ahol Vivien a mezőny legfiatalabb tagjaként végül a tizedik, pontszerző helyen ért célba. A hétvége kihívásairól a debreceni születésű pilóta a versenyt követően beszélt, sikerét pedig minden honfitársának ajánlotta.

„Akadtak problémák a hétvégén, de ez természetes a technikai sportokban. A fékerőszabályzóval egész hétvégén gondok voltak, míg a kormányon a második körtől elment a kijelző. Ez azt jelenti, hogy úgymond „vakon”, mindenféle részadat nélkül kellett teljesítenem a versenyt. Nehéz volt, mert nagyon együtt volt a mezőny, a mögöttem majdnem 20 percig autózó Naomi Schiff-re pedig folyamatosan figyelnem kellett, mert fél másodpercen belül volt. Rendkívüli öröm számomra, hogy az első teljesített versenyemen sikerült a pontszerzés, és remélem, hogy legközelebb is lesz lehetőségem bizonyítani. Ezt a sikert minden honfitársamnak ajánlom. Kövessék az álmukat, mert ha valaki a nap minden percében keményen dolgozik, akkor végül eléri a hőn áhított célt” – mondta a magyar pilóta, aki az F4-et kihagyva a nagy túraautó után egyből a Forma-3-as kategóriára váltott.

Vivien mindössze pályafutása nyolcadik F3-as versenyét teljesítette, így az újabb rekord ellenére továbbra is arra törekszik, hogy minél hamarabb megszerezze az elengedhetetlen tapasztalatokat:

„Nem lehet egyik napról a másikra feljutni a csúcsra. Ezek az eredmények arra biztatnak, hogy jó úton járok, de tudom, hogy még rengeteg versenytapasztalatra van szükségem. Pontosan azért csatlakoztam a W Series-hez, hogy a lehető leggyorsabban fejlődhessek, a munka pedig nem holnap, vagy holnap után, hanem már ma folytatódik. Nincs megállás, de ezért is imádom ezt a sportot.”

 

Forrás, fotó: teamvrs.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com