Újabb magyar nyelvű számmal rukkolt elő a Brains!

Hazánk legnépszerűbb élő elektronikus zenei formációja úgy tűnik, visszatér a gyökerekhez – egy, a korai drum & bass vonalat megidéző dallal jelentkezik a Brains. A Hollywoodi történet című track azonban sok újdonságot és meglepetést is tartalmaz – a csapat frontembere, Columbo ugyanis ezúttal ismét magyarul énekel. A dalt élőben először május 3-án hallhatja a közönség a Budapest Parkban.

Ugyan már korábban is születtek magyar nyelvű Brains-dalok, ezek leginkább különböző együttműködések voltak olyan előadókkal, mint a Punnany Massif, Papp Szabi vagy Halott Pénz. A Hollywoodi történet tehát már csak ezért is újabb mérföldkő a zenekar életében. A szöveg egyébként igencsak beszédes: azt az érzést, állapotot mutatja be, amikor megismerkedünk valakivel, aki tökéletes társnak tűnik, és szívből reméljük, hogy a közös jövő olyan lesz, mint egy hollywoodi film. A felhőtlen, már-már giccses boldogság mellett persze azért felbukkan a bánat és a féltékenység érzése is.

A Brains tehát megmutatja nekünk romantikus oldalát, miközben zeneileg visszahozza a kőkemény drum and bass-t. A lágynak tűnő szöveg a zúzós beatekkel párosítva pedig egy igazán fülbemászó, egyszerre táncolható és énekelhető egyveleget eredményez.

„Az elmúlt évben sok helyen koncerteztünk fúvós hangszerekkel kiegészülve, ami annyira megtetszett a zenekarnak, hogy ezt a hangzást igyekeztünk a Hollywoodi történetbe is beleépíteni.” – mondta el Columbo.

A dalhoz egy vadonatúj klip is érkezett, amely Lehel Olivér és a Proud csapatának munkája, akik többek között dolgoztak már az Irie Maffiával, a Quimbyvel és a Tankcsapdával is. A videó ráadásul Horvátországban forgott.

A Brains idén nyáron is végigszántja a fesztiválszezont – ráadásul a New Dance World tánciskolával kiegészülve egy még nagyobb, még látványosabb show-val készülnek. Ennek első és egyik legfontosabb állomása május 3-án a Budapest Park, ami amellett, hogy a tavasz legnagyobb bulijának ígérkezik, azért is különleges, mert Budapesten itt hallhatja majd a közönség először élőben a Hollywoodi történetet.

Forrás, fotó: budapestpark.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com