Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök kedden felszólította a közösségi oldalakat üzemeltető cégeket, hogy vállaljanak nagyobb felelősséget a felületükön megjelenő tartalmakért.
Az ötven halálos áldozatot követelő christchurch-i mészárlás elkövetője élőben közvetítette tettét a Facebookon, és a fehér felsőbbrendűséget hirdető kiáltványára mutató linkek árasztották el a Twittert.
„Nem ülhetünk ölbe tett kézzel, és nem fogadhatjuk el szó nélkül ezeknek a felületeknek a létezését, ahogy azt sem mondhatjuk, hogy a tartalmak, amelyek ezeken az oldalakon megjelennek, nem tartoznak az adott cég felelőssége alá” – mondta a parlamentben Ardern.
Ezek a vállalatok „kiadók, nem pusztán postások” – vélekedett. „Nem fordulhat elő, hogy kizárólag a profitot szem előtt tartva elsiklunk a felelősség kérdése fölött.”
A kormányfő egyúttal leszögezte, hogy sohasem fogja említeni a mecsetekben lövöldöző ausztráliai férfi nevét.
„Több dolgot akart elérni ezzel a terrortámadással, az egyik közülük a hírnév volt” – húzta alá az új-zélandi kormányfő. „Éppen ezért sohasem fogom kiejteni a nevét a számon.”
Ardern szerint inkább az áldozatok nevének kellene fennmaradnia, nem a gyilkosukénak. A christchurch-i mecsetekben elkövetett vérengzés ötven sebesültje közül harmincat továbbra is kórházban ápolnak. Kilenc sebesült – köztük egy négyéves kislány – állapota válságos.
Több új-zélandi vállalat kedden eltávolította hirdetéseit a közösségi oldalakról a Facebook tétlensége elleni tiltakozása jeléül.
Monika Bickert, a Facebook globális politikájáért felelős illetékes a The New Zealand Herald című napilapnak elmondta, hogy kevesebb mint kétszázan látták az 17 perces élő videót a támadásról, és alig négyezer emberhez jutott el a felvétel, amíg le nem törölték a Facebookról. Bár az eredeti videót kevesen látták, a felvétel a YouTube-ra, a Twitterre és más online felületekre is kikerült, ahol már jóval többen férhettek hozzá.
Scott Morrison ausztrál miniszterelnök a közösségi oldalak üzemeltetőinek számonkérését helyezte kilátásba. Morrison kedden elmondta: arra kérte a G20-as csoportot jelenleg elnöklő Abe Sindzó japán kormányfőt, hogy vegye fel a közösségi oldalakat működtető vállalatok felelősségének kérdését a júniusi oszakai csúcstalálkozó napirendjére.
„Nem lehet tovább irányítatlan térként kezelni az internetet” – hangsúlyozta.
Eközben az ausztrál hatóságok igyekeznek többet megtudni az ausztrál állampolgárságú merénylőről, aki mindössze 45 napot töltött hazájában az elmúlt három évben. A helyi hírszerzés nem tartotta számon fenyegetésként a férfit, aki így háborítatlanul terjeszthette a fehér felsőbbrendűséget hirdető eszméit közösségi lapjain.
Forrás: MTI