Új gyíkfajt azonosítottak egy megkövesedett dinoszaurusz gyomrában

Egy eddig ismeretlen gyíkfajt azonosítottak kínai kutatók a kréta időszak hajnalán élő repülő dinoszaurusz, a Microraptor egy megkövesedett példányának gyomrában.

A négyszárnyú Microraptor a legkisebb húsevő dinoszauruszok közé tartozott. A Current Biology című folyóiratban ismertetett példányt 2005-ben fedezték fel az északkelet-kínai Liaoning tartományban. A Kínai Tudományos Akadémia gerincesekkel foglalkozó paleontológiai és paleoantropológiai intézetének kutatói egy csaknem teljes gyíkfosszíliát találtak a Microraptor gyomrában. A hüllőt szokatlan fogazata és csontozata különbözteti meg a korai kréta időszakból ismert gyíkfajoktól.

A kutatásban részt vevő Co Csing-mej elmondta, a Microraptorról ma már tudják, hogy emlősökkel, madarakkal, halakkal és gyíkokkal táplálkozott. A mostani a negyedik dokumentált eset, amikor gyomortartalommal együtt fedeztek fel egy fosszíliát.

A gyík állapotából a kutatók arra következtetnek, hogy egészben, fejjel előre nyelték el, ami azt sugallja, hogy a Microraptornak kezdetleges emésztőrendszere volt és a mai húsevő madarakhoz, valamint gyíkokhoz hasonló módon táplálkozott. Az ürülék- és csontfosszíliákkal ellentétben a megkövesedett gyomortartalom közvetlen bizonyítékként szolgál az állat étkezési szokásairól. Co szerint a ragadozók és a zsákmányállatok közötti kapcsolat feltárása segít az egész ökoszisztéma jobb megértésében.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com