Új eszközöket kaptak a honvédségi tűzszerészek

Új eszközöket, köztük járőrautókat és védőruházatot kaptak a Magyar Honvédség tűzszerészei szerdán Budapesten.

    Benkő Tibor honvédelmi miniszter az ünnepélyes átadáson elmondta: a tűzszerészek évente mintegy 2500 riasztást kapnak, vagyis naponta öt-hat járőrt kell helyszínre küldeni szerte az országban.

A Magyar Honvédség hadikikötőjében tartott rendezvényen Benkő Tibor közölte: még mindig számtalan feltárt és feltáratlan hely van Magyarországon, ahol a tűzszerészek munkájára van szükség.

A tűzszerészek naponta járják az országot, hogy az előkerült bombák, robbanószerkezetek ne veszélyeztessék a magyar állampolgárok biztonságát.

Mégis – a miniszter szerint – méltatlanul keveset szólnak arról, hogy milyen áldozatvállalással végzik munkájukat a tűzszerészek minden nap. Benkő Tibor megemlékezett arról is, hogy az elmúlt 20 évben 11 katona halt meg tűzszerész feladatok ellátása közben.

Fontos, hogy méltó módon elismerjék a katonák mindennapi helytállását és szolgálatát – jegyezte meg a miniszter, kiemelve: kötelességük, hogy a legjobb, legkorszerűbb, a legnagyobb biztonságot nyújtó eszközöket adják nekik.

Ezzel együtt viszont fontos a katonák megfelelő kiképzése is, a katonák megfontolt gondolkodása, felkészültsége. Benkő Tibor elmondta, a most és a közelmúltban átadott új eszközök mellett további terveik vannak arra, hogy a tűzszerészeket még jobban ösztönözzék.

A rendezvényen kiosztott sajtóanyag szerint a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében az elmúlt időszakban több hasznos eszközt: buszokat, tehergépjárműveket, járőrautókat, védőruházatot, generátoros robbantógépeket, aknakutató műszereket, önjáró tűzszerész felderítő robotokat, búvár felszereléseket kaptak a katonák.

Tavaly összesen több mint 36 ezer robbanótestet találtak Magyarországon. Idén, április közepéig 552 bejelentés érkezett a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. Ebből több mint százszor soron kívül kellett intézkedniük a katonáknak. Eddig összesen több mint 3300 robbanótest került elő.

Április 10-én például a fővárosi BAH-csomópontnál egy 203 milliméter átmérőjű, száz kilogrammos szovjet gyártmányú rombológránátból szerelték ki a gyújtószerkezetet, amit a helyszínen meg is semmisítettek. Hatástalanítottak egy ötven kilogrammos magyar gyártmányú bombát, valamint elszállítottak több különböző típusú és nemzetiségű robbanótestet és gyújtószerkezet maradványt.

Budapest, 2019. április 24. A Haderőfejlesztési Program keretében beszerzett honvédségi tűzszerészeszközök átadása a Magyar Honvédség budapesti hadikikötőjében 2019. április 24-én. Új eszközöket, járőrautókat és védőruházatot kaptak a tűzszerészek. MTI/Szigetváry Zsolt

 

Budapest, 2019. április 24. Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Haderőfejlesztési Program keretében beszerzett honvédségi tűzszerészeszközök átadásán a Magyar Honvédség budapesti hadikikötőjében 2019. április 24-én. Új eszközöket, járőrautókat és védőruházatot kaptak a tűzszerészek. A kép előterében egy tűzszerészeti feladatok megoldására alkalmas felkutató és megsemmisítő robot. MTI/Szigetváry Zsolt

 

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com