Új csúcsokon a lakosság hitelfelvételi kedve

Új csúcsokon a lakosság hitelfelvételi kedve, a hazai háztartások a folyószámlahitelek nélkül csaknem 1135 milliárd forintnyi új lakás- és fogyasztásihitel-szerződést kötöttek az év első kilenc hónapjában, ami 42 százalékkal nagyobb érték az egy évvel korábbinál – írja keddi számában a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataira hivatkozva.

A lakáshiteleknél ezen belül 35,7 százalékos növekedést mutattak ki 641,7 milliárd forintnyi szerződéses összeg mellett, és figyelemre méltó a hosszú kamatperiódusú konstrukciók terjedése.

A fogyasztási hitelek több mint 51 százalékkal bővültek, 493,3 milliárd forintnyi új kölcsönnel, és közülük egyértelműen a személyi kölcsönök számítanak a húzóterméknek: 342,7 milliárd forintnyit vettek fel a háztartások kilenc hónap alatt, több mint a másfélszeresét az egy évvel korábbi mennyiségnek.

A háztartások hitelállománya szeptember végére megközelítette a 6064 milliárd forintot, ami az egy évvel korábbihoz viszonyítva 3,2 százalékos növekedés. Ezen belül a lakáshiteleknél 8,8 százalékos emelkedést mutatott ki az MNB, 3257 milliárdos állomány mellett, miközben a fogyasztási hiteleknél minimálisan ugyan, de csökkent az állomány.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com