Új albuma korábbi megjelentetésével lepte meg rajongóit Dua Lipa

Egy héttel korábban kiadott Future Nostalgia című új albumával lepte meg rajongóit a brit sztár, Dua Lipa az után, hogy a korong teljes anyaga kiszivárgott a netre.

A lemezt, amelynek megírásában a svéd énekes-dalszerző Tove Lo és Madonna producere, Stuart Price is közreműködött, az első kritikák máris az év legjobb albumaként méltatják a BBC News szerint.

A kritikákat összegző Metacritic honlapján jelenleg már a Future Nostalgia 2020 legmagasabbra értékelt lemeze. Az Independent kritikusa – megjegyezve, hogy a lemez teljesen hibátlan – a maximális, öt csillagot adta a korongnak. A The New Musical Express című brit zenei szaklap pedig olyan ütős popprodukcióként jellemezte, amelynek sztárja nem fél kimondani a gondolatait. A The Guardianban a Koszovóból származó, brit énekesnőt “igazi popvízionáriusnak” festették le, és dicsérték, amiért “nem a könnyű utat választotta” új albumával, amelyen csupa ismert sztár dolgozott együtt vele.

Dua Lipának a második albuma a Future Nostalgia. 2017-ben jelent meg debütáló lemeze, 2018-ban két Brit Awards zenei díjjal is jutalmazták.

A 24 éves énekesnő az új lemez kiadása előtt kétségeit is megosztotta a közönséggel. Mint mondta, nem biztos abban, hogy teljesen jó ötlet most előállni egy új lemezzel, amikor olyan sok embernek okoz szenvedést a koronavírus-járvány. Hozzáfűzte: ugyanakkor hisz abban, hogy ebben a pillanatban nagy szükség van a zenére, az örömre és arra, hogy az ember megpróbálja meglátni a fényt.

“Remélem, felvidít titeket, remélem táncra készet, és remélem, büszkévé teszlek benneteket” – üzente rajongóinak Lipa.

Az énekesnőt két éve a Sziget fesztivál közönsége is hallhatta.

 

Forrás: MTI
Fotó: facebook.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com