Ügyészség: bűnügyi felügyelet alá helyezték a Sándor-palotára füstgyertyát hajító férfi

A bíróság nem jogerősen elrendelte a bűnügyi felügyeletét annak a férfinak, aki füstgyertyát dobott a Sándor-palotára – tudatta a Fővárosi Főügyészség vasárnap az MTI-vel.

    A közleményben azt írták: a megalapozott gyanú szerint a 28 éves férfi pénteken az éjszakai órákban, az I. kerületi Szent György téren tartott demonstrációt követően egy füstgyertyát dobott  az államfői hivatalnak helyt adó épület, a Sándor-palota falára, amely megrongálódott, a füstgyertya égésnyomokat és piros festéknyomokat hagyott rajta.
A férfit a rendőrség elfogta, őrizetbe vette és előterjesztést tett letartóztatására.
A gyanúsított ellen másik büntetőeljárás is folyik, mert már egy korábbi demonstráción is garázda magatartást tanúsított. Emiatt reális a veszélye, hogy újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követ el. Ezért a Fővárosi Főügyészség indítványt tett a gyanúsított nyomkövető eszközzel biztosított bűnügyi felügyeletének elrendelésére.
Az ügyészi indítvány alapján a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét négy hónapra azzal, hogy a gyanúsított nyilvános – köztük politikai jellegű – rendezvényen, felvonuláson, tüntetésen nem vehet részt.
A bírói döntés nem jogerős, az ügyészség fellebbezett.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com

 

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com