Tyson Fury már nem a hírnévért bokszol

A profi nehézsúlyú világbajnok Tyson Fury azt mondta, hogy már nem a hírnévért, a pénzért vagy a címekért bokszol, hanem azért, mert a ringbe lépve “mentálisan boldognak” érzi magát.

A 31 éves brit ökölvívó, aki a Boksz Világtanács (WBC) vb-övének birtokosa, annak kapcsán nyilatkozott a Sky Sportsnak, hogy idén, várhatóan novemberben vagy decemberben harmadszor is összecsap az amerikai Deontay Wilderrel.

Kettejük februári meccsén Fury a hetedik menetben kiütéssel győzött azok után, hogy első mérkőzésükön, 2018 decemberében döntetlen született. A sikeres visszatérése előtt mentális gondokkal, ivással és drogproblémákkal küzdő Fury márciusban úgy nyilatkozott, hogy még kétszer akar szorítóba lépni. A mostani interjúban azonban módosított, mondván, az egykori világbajnok Volodimir Klicsko példáját követi és 40 éves koráig fog bokszolni.

Korábban Fury kijelentette: karrierje akkor lenne teljes, ha találkozhatna honfitársával, a jelenleg három vb-övet (WBA, IBF, WBO) birtokló Anthony Joshuával. Ha a két brit öklöző megvédi címeit és egymással is megmérkőzik, úgy Lennox Lewis óta először lehet a profi boksz királykategóriájának vitathatatlan világbajnoka.

Forrás/fotó: MTI.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com