Tuzson Bence: több mint száz szakma segíti a fiatalok pályaválasztását a SzakMÁzz! kiállításon

Közel száz kiállító 105 szakma bemutatásával segíti a pályaválasztás előtt álló fiatalokat a SzakMÁzz Budapest! elnevezésű kiállításon – mondta Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára kedden a kétnapos rendezvény megnyitóján a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.

    Az államtitkár szerint egy ország csak akkor lesz sikeres, ha polgárai is sikeresek, amihez elengedhetetlen, hogy az élet olyan fontos döntéseit, mint a pályaválasztás jól hozzák meg. Ez a rendezvény segítséget nyújt ebben, hidat képez a fiatalok döntése és a szakma, a piac között. Iskolák, szakképzési intézmények, állami vállalatok és a magánszektorhoz köthető cégek mutatkoznak be a kiállításon, ahol a szakmák ki is próbálhatók – tette hozzá a Fővárosi Kormányhivatal által szervezett rendezvényen.

 Uzsák Katalin, Budapest Főváros Kormányhivatalának főigazgatója szerint fontos, hogy a fiatalok tájékozódjanak a szakma elhelyezkedési lehetőségeiről, amelyben a kormányhivatal segítséget tud nyújtani. A kormányhivatal célja és feladata, hogy elősegítse a munkaerőpiacon a kereslet és a kínálat egyensúlyának elérését és megtartását.

    A főigazgató az MTI-nek elmondta, hogy a kétnapos rendezvényre elsősorban 7. és 8. osztályos tanulókat várnak, idén 324 általános iskola ilyen korú diákja kapott meghívást, ugyanakkor érkezhetnek olyan érdeklődők is, akik új szakmát sajátítanának el. A kiállításon tavalyhoz hasonlóan idén is több mint 10 ezer látogatóra számítanak.

  Az ingyenesen látogatható rendezvény kedden és szerdán 9 és 16 óra között várja az érdeklődőket.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com