A túlélők lesznek az auschwitzi megemlékezések fő vendégei a haláltábor felszabadításának 75. évfordulóján

A több mint harminc állam- és kormányfő, illetve királyi családok tagjai részvételével hétfőn, az auschwitzi haláltábor felszabadításának 75. évfordulóján esedékes lengyelországi megemlékezések fő vendégei a túlélők lesznek – olvasható az auschwitzi emlékhely honlapján.

    A holokauszt áldozatainak idei nemzetközi emléknapján, hétfő délután rendezendő lengyelországi megemlékezés mottója – “Borzalmas sejtelem száll meg, mert tudjuk” – az auschwitz-birkenaui Sonderkommandó lázadásában meggyilkolt lengyelországi zsidó, Zalmen Gradowski naplójából származik.
A megemlékezésen az auschwitzi haláltáborok és a holokauszt több mint 200 túlélője vesz részt, “az auschwitz-birkenaui Halálkapu előtt mondott tanúvallomásaikat az egész világ hallani fogja” – írják a szervezők.
A volt auschwitz-birkenaui náci német megsemmisítő tábor főkapuja előtt felállított speciális sátorban a túlélők az első sorokban kapnak helyet. A lengyelországi túlélők nagyobb csoportja mellett az Egyesült Államokból, Kanadából, Izraelből, Ausztráliából, több európai államból és a volt Szovjetunió országaiból érkező holokauszttúlélők 120 fős küldöttsége is jelen lesz.
A megemlékezést Andrzej Duda lengyel elnök nyitja meg beszédével. A világ több mint 50 országából érkező állami küldöttségek előtt felszólal Roland S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke, valamint Piotr A. Cywinski, az auschwitzi emlékmúzeum igazgatója is.
A beszédek után ökumenikus imák hangzanak el, ezt követően a túlélők és az állami küldöttségek vezetői a birkenaui gázkamrák romjainál létesített, a láger áldozatainak szentelt emlékmű előtt róják le tiszteletüket.
A náci Németország Lengyelországnak a Harmadik Birodalomhoz csatolt részén 1940-ben, eredetileg lengyel foglyok számára létesítette az Auschwitz I. koncentrációs tábort. A szomszédos birkenaui láger két évvel később jött létre. Az auschwitzi emlékmúzeum 1,3 millióra teszi a táborkomplexumban fogva tartottak számát, közülük 1,1 millió volt zsidó, de sok lengyel, roma és szovjet hadifogoly is volt köztük.
Auschwitzba 1944. május 15-től július 8-ig – kevesebb mint két hónap alatt – közel 440 ezer magyarországi zsidót deportáltak, ez lett a megsemmisítésük fő színhelye: az auschwitzi múzeum adatai szerint 325-330 ezer embert azonnal érkezésük után gázkamrákban pusztítottak el, mintegy 25 ezren a későbbi szelekciók során vesztették életüket.
A tábort 1945. január 27-én a Vörös Hadsereg I. Ukrán Frontjának katonái szabadították fel, a harcokban 296 szovjet katona esett el. A táborban – amelynek foglyait a németek korábban a halálmenetekben nagyrészt evakuálták – és az altáborokban mintegy 7500, végsőkig legyengült embert, többségükben nőket és gyerekeket találtak. Ezt a napot az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította.

 

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com