A Trumpot támogató csoportok januárban több mint 60 millió dollárt gyűjtöttek a kampányra, egymilliárd a cél

A Donald Trump újjáválasztását támogató csoportok januárban több mint 60 millió dollárt gyűjtöttek az amerikai elnök kampányára, és több mint egymilliárd dollár összegyűjtése a céljuk.

    Az elnököt támogató csoportoknak ezzel jelenleg több mint 200 millió dollár áll a rendelkezésükre a kampányhoz, de még a nyárig 800 millió dollárnyi adomány gyűjtését tervezik.     A Republikánus Országos Bizottság (RNC, a párt vezető szerve) több mint 525 millió dollárt gyűjtött eddig, így Donald Trump kampányára már most minden korábbinál nagyobb summa áll a rendelkezésre.     Ronna McDaniel, az RNC elnöke azt nyilatkozta, hogy a kampányban 500 ezer önkéntes aktivista dolgozik. Hozzátette: széles népmozgalom van kibontakozóban, s a párt arra számít, hogy még több aktivista csatlakozik a kampányhoz.
Nyilatkozott Trump 2020-as kampányának vezetője is. Brad Parscale kifejtette: Trump elnök eredményeivel, hatalmas adatbázisunkkal, kiterjedt terepmunkánkkal és nagyon erős adományozói hátterünkkel ez a kampány “megállíthatatlan”. A kampánymenedzser hozzáfűzte: a demokraták “szégyenletes impeachment-kacsája és szemete” csak tovább növelte Trump támogatóinak táborát. Elmondta azt is, hogy amióta tavaly ősszel a demokrata képviselők elindították az impeachment-eljárást megelőző vizsgálatokat, több mint egymillió ember jelentkezett kis összegű adományokkal.
Donald Trump egyébként csütörtökön este látogatást tett a Washington melletti Arlingtonban lévő kampányközpontban, ahol köszönetet mondott a csapatnak, és bátorította őket az előttük álló feladatokra.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com