Donald Trump amerikai elnök Hanoiban csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy aznap befejeződött találkozójukon nem jutott megállapodásra Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel sem a nukleáris leszerelésről, sem a Phenjan elleni szankciók kérdéséről. Kijelentette: Kim a büntetőintézkedések feloldását kérte, de ő ezt elutasította. 


(fotó: news.yahoo )

Trump hozzátette, Kim biztosította arról, hogy tartózkodnak az atom- és rakétakísérletektől. Az észak-koreai vezető késznek mutatkozott országa egyes nukleáris helyszíneinek feladására, de nem azokéra, amelyeket az amerikaiak akartak. Ezért cserébe pedig az Egyesült Államok nem kívánta feloldani az Észak-Korea ellen meghozott összes büntetőintézkedést, márpedig Phenjan ezt gondolta – fejtette ki.

Éppen ezért Trump – mint elmondta – úgy vélte, jobb felállni a tárgyalóasztaltól megállapodás nélkül, “nem lett volna jó aláírni egy dokumentumot”. Hangoztatta, nagyon szeretné feloldani a szankciókat, mert szeretné, hogy Észak-Korea a felemelkedés útjára lépjen. Phenjannak azonban szerinte ehhez több dologról le kellene mondania. Trump arról is beszélt, hogy a csúcstalálkozó nem volt minden előrelépés nélküli, hiszen Kim ígéretet tett arra, hogy folytatják az atom- és rakétakísérletek felfüggesztését.

Az amerikai elnök megismételte, hogy a találkozó jó hangulatú volt, és hangoztatta, hogy “nagyon erős a viszonya” Kimmel. Szólt arról is, hogy nem kötelezte el magát egy harmadik amerikai-észak-koreai csúcsértekezlet mellett. Mint mondta, előbb “lássuk meg, hogy mi történik”. Hangoztatta, következő találkozójukat akár “hamarosan is meg lehet tartani, de lehet, hogy sokáig nem lesz”.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Hanoi sajtóértekezletén azt mondta, hogy szerette volna, ha a felek messzebbre jutnak a tárgyalásokon, de Kim nem volt kész erre. A jongbjoni atomreaktor leszerelése nem elegendő az észak-koreai rakéta- és nukleáris program megszüntetéséhez – fejtette ki az amerikai külügyminiszter.

Forrás: MTI.hu
Fotó: news.yahoo



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com