Toto Cutugno ismét Budapesten koncertezik

Ismét Budapesten ad koncertet Toto Cutugno. Az olasz könnyűzene ikonja április 27-én szombaton a Tüskecsarnokban lép fel és játssza el legnagyobb slágereit.

A koncerten elhangzik egyebek mellett legnagyobb slágere, a L Fitaliano, valamint a Solo noi, a Donna donna mia, a Soli, az Innamorati, a Serenata vagy az Insieme: 1992 – közölték a szervezők az MTI-vel.

Mostani, mintegy kétórásra tervezett budapesti koncertjén egy 52 tagú szimfonikus zenekar lesz színpadon a 75 éves művésszel, Alterisio Paoletti karnagy vezényletével.

Az első részben saját zenekarommal játszom, a másodikban a szimfonikusokkal. Lesz egy meglepetésvendég is, akiről csak annyit árulhatok el, hogy egy fiatal olasz tehetség – mondta Toto Cutugno az M1 aktuális csatornának és a Kossuth Rádiónak adott interjúban.

Az olasz előadó többször zenélt már Budapesten, legutóbb három évvel ezelőtt járt a magyar fővárosban, szintén a Tüskecsarnokban, az Óbudai Danubia Zenekar kíséretében.

Mint felidézte, gyönyörű emléke Budapestről, hogy egyik korábbi itteni fellépésének végén magyarul adott elő egy dalt, a közönség pedig felállva énekelt vele.

Toto Cutugno és zenekara a Volo504 című dallal harmadik helyezést ért el az 1970-es évek közepén rendezett San Remo-i Dalfesztiválon, amelyet 1980-ban a Solo noi című számmal meg is nyert. Az 1990-es Eurovíziós Dalfesztiválon Insieme: 1992 című szerzeményével első helyezett lett, Olaszország azóta nem nyerte meg ezt a versenyt. Legutóbbi stúdióalbumát 2010-ben adta ki I Miei Sanremo címmel.

Forrás: MTI
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com