Törőcsik Franciska: fontos kibeszélnünk, feldolgoznunk a történelmi tragédiákat

Június 16-án 20 órától Törőcsik Franciska és Kivágó Arnold lesz Kalmár Tibor vendége a Sláger Témában.

Törőcsik Franciska vérében egyszerre pezseg a jazz és a popzene, a történelmi korok zsánerét tökéletesen megformáló színművész, de ugyanúgy helytáll a musicalek, operettek világában is, mint a prózai, drámai művekben. A színésznő a Sláger Témában első nagylemezének, a Don’t stop the music művészi motivációiról is mesél. De szó esik majd színpadi karrierjének talán eddigi legfontosabb mérföldkőjéről is. Az 1945 Berlinjében játszódó Anonyma – Nő a háborúban monodrámában egy olyan nőt alakít, akit a Vörös Hadsereg katonái többször is megerőszakoltak. Hogy a második világháború borzalmai mennyire hatják a jelenkor generációnak mindennapjait is, illetve, hogy ezek feldolgozásában mennyire segíthet a hasonló színdarabok által felszínre törő kibeszélnivaló, arról is vall Törőcsik Franciska. Ahogy azt is kifejti, mennyire kell ezeket a korokat figyelmeztetésként megélnünk a jelenkorben, hogy soha többé ne történhessen hasonló borzalom a mi világunkban. De szó esik majd mozis karrierjének legemlékezetesebb filmjeiről, mint például az őt a történelmi zsánerekbe helyező Aurora Borealis – Északi fényről és a Budapest Noirról. De megtudhatunk majd titkokat a készülőfélben lévő magyar sci-fi-ről is. A Noel Péter rendezte 129-ben a szinkronszínészként is kiváló kollégái, Kálloy Molnár Péter, Pikali Gerda és Szabó Sípos Barnabás lesznek a főszereplőtársai. Törőcsik Franciska egyéb jövőbeni film- és tévészerepeiről is említést tett, így például A mi kis falunk sorozatban felbukkanó karakterjének lehetséges további sorsáról, valamint egy előkészületben lévő külföldi filmszerepéről is szót ejt majd.

A Sláger Téma második órájában, 21 órától a világbajnok kiképző, Kivágó Arnold lesz a vendég. A világbajnok kutyakiképzőt elkíséri Lito is. A májusban világkupa győzelemmel visszavonuló, hétesztendős belga juhászkutya engedelmességből nem csak a világversenyeken, hanem itt a Sláger FM stúdiójában is vizsgázik majd, hiszen vasárnap este kiderül, képes-e egyetlen parancsszóra ugatni, vagy éppen elnémulni. Kivágó Arnolddal Lito utáni kutyakiképzői tervei mellett beszél majd a felelős állattartásról is. Hiszen kutyát venni, örökbe fogadni könnyű lépés, de egész életüket szebbé tenni, örökre gondoskodni róluk, már annál nehezebb, felelősségteljes kötelesség.

22 órától pedig, a Sláger Téma Extra adásában a Kossuth-díjas Szarka Tamással készült interjút hallgathatjuk meg újra.
Akitől megtudhatjuk, vajon páratlan karrierjét, világlátását, a történelemhez való hozzáállását annak is köszönheti-e, hogy felvidéki magyarként, és nem anyaországiként látta meg a napvilágot. A Kossuth-díjas zenésszel beszél majd a világhírű Ghymes együttes mellett szólókarrierjéről, a nemrégiben megjelent új albumáról, a Sósósóról is. Szó esik majd költészetének táltoskultuszból táplálkozó mondanivalójáról és Szarka Tamás műfajnemesítő mivoltáról is. Hiszen a Benyovszky és Dózsa révén megalkotta a tánckrónika műfaját, de Éden földön címmel zenés fantasyt is jegyez, utóbbi a mai napig látható a Nemzeti Színházban. Hogy Szarka Tamás legújabb lemezén, a Sósósón miért írt saját haláláról egy dalt, azt is megtudhatjuk a Sláger Téma Extrából.

2019. június 16-án 20-23 óra között tehát ismét Sláger Téma és Sláger Téma Extra, a Sláger FM-en Törőcsik Franciskával, Kivágó Arnolddal, Litoval és Szarka Tamással, valamint a házigazda Kalmár Tiborral, és a legnagyobb slágerekkel, változatosan!



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com