Tom Jones magyar hangja és a sikerműsorok „világbajnok” zenei rendezője a Sláger Témában

Július 29-én Majsai Gábor énekes és Temesi Bertalan televíziós zenei rendező, jazz zenész lesznek a Sláger Téma vendégei.

A július 29-ei Sláger Téma első órájának vendége karrierje során együtt turnézott James Brownnal, a Modern Talkinggal, sőt éveken át Cserháti Zsuzsával járta a világot az Europa Band tagjaként. Az egyik brit zenei tehetségkutatóba egyenesen Tom Jones invitálta, akinek úgy mutatták be, mint a világhírű énekes magyar hangja. Majsai Gábor kereken negyedszázada tért haza, azóta begyűjtött számos hazai elismerést, megjelent több szerzői lemeze. A swing magyarországi meghonosítója nemrégiben Olaszországban forgatott új dalához videóklipet, aminek köszönhetően még egy világsztár dinasztiával is találkozhatott. Hogy kikkel, az is kiderül a vasárnapi adásból.

A vasárnapi Sláger Témában 21 órától pedig azzal a jazz zenésszel beszélget Kalmár Tibor, aki még nincs negyven éves, de már közel száz nagylemezen működött közre, televíziós produkciók zenei rendezőjeként egyszerre nézhetjük műsorait mindhárom nagy csatornacsaládnál. Mindemellett tehetségkutatóprogramok mentora, szakmai szervezetek vezetője. Temesi Bertalan zenész, basszusgitáros, zenei rendező karrierjét még egy világbajnoki cím is ékesíti, hogy mi is ez pontosan, kiderül vasárnap este a Sláger FM-en.

2018. július 29-én 20-22 óra között tehát ismét Sláger Téma, a 103.9 Sláger FM-en Majsai Gáborral, Temesi Bertalannal, valamint a házigazda Kalmár Tiborral, és a legnagyobb slágerekkel, változatosan!



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com