Több mint tízezer embert várnak a vasárnapi I bike Budapest bringás felvonulásra

Több mint tízezren jelezték, hogy ott lesznek a vasárnapi I bike Budapest bringás felvonuláson. A Magyar Kerékpárosklub által szervezett örömtekerés és demonstráció célja olyan várost csinálni Budapestből, ahol gyerekektől idősekig bárki biciklire tud ülni. A legfrissebb forgalmi adatokból látszik, hogy Budapest lakói idén is többen közlekednek biciklivel, mint egy éve. A Kerékpárosklub azt szeretné, hogy a város bringabarát fejlesztése végre vegye fel a lakói tempóját, ne legyenek útfelújítások kerékpárosbarát fejlesztés nélkül. A felvonulás ideje alatti lezárások miatt nem érdemes autóval a belvárosba menni, hívja fel a figyelmet a klub.

Április 22-én vasárnap 15:00-kor a Tabánból induló örömtekerés és demonstrációra már több mint 10000-en jeleztek vissza a facebook-on, és minden eddiginél több önkéntest mozgatott meg az idei felvonulás. Egy olyan városért tekerünk, ahol gyerekektől idősekig bárki bringára tud ülni, mert egy ilyen városban sokkal jobb élni.

Idén először kisgyerekes családoknak rövidített útvonalon I bike Mini is indul a Liszt Ferenc térről, költözködésre is alkalmas teherbringák is felvonulnak, jótékonysági kerékpáralkatrész-gyűjtés, zenés piknik és bringás fotózás is lesz.

A felvonuláson lezárt utakon lehet végigtekerni a város legszebb részein, a parádé hangulat mellett viszont szeretnék megmutatni a felújítás előtt álló Lánchíd, a rakpartok és a Városliget bringázhatóbbá tételének igényét.

 

Miért van erre szükség?

Ahol sokan bringáznak, ott jobb a levegő, biztonságosabbak az utcák, kisebbek a sorok az utakon és a rendelőkben. Ezt úgy érhetjük el, ha gyerekektől idősekig mindenki kényelmesen el tud bringázni ahova éppen szeretne.

Leghamarabb a felújítás alatt álló Lánchíd forgalomcsillapításával, közösségi, kerékpáros és gyalogos közlekedést segítő emberivé tételével lehetne ehhez hozzájárulni. A hamarosan átalakuló rakparton is meg kéne épülnie a megígért – és hírek szerint elmaradó – rakparti kerékpársávoknak, és óriási hiba lenne megszüntetni a városligeti Olof Palme sétányt. Utóbbit annak ellenére szüntetnék meg a Liget átalakításakor, hogy több ezren kerékpároznak itt naponta, így a város egyik legfontosabb (és legjobb) bringás ütőere.

A város jövőjét meghatározó nagyberuházások mellett minden útfelújítás része kellene legyen kerékpársávok kialakítása, a forgalom csillapítása, a lakóutcák védelme az átmenő autóforgalomtól, és a sebesség csökkentése.

Ezek teljesülése nélkül nem csak Budapest 2030-ra tervezett 10%-os kerékpáros közlekedési aránya nem lesz elérhető, de a városlakók igényeit sem lehet kielégíteni.

 

Igény van rá

Egyre több budapesti jön rá, hogy a bicikli legegyszerűbb és legszabadabb közlekedési eszköz. Ezt a BKK utcai kerékpárszámlálóinak adatai is bizonyítják, idén tavasszal többen kerékpározták át a bicikliutakon elhelyezett detektorok felett, mint tavaly ilyenkor. A legnagyobb ugrást a Bem téren és az Árpád-hídon mérték.

A Bem téri bicikliúton 2017. április 20-ig 4766 volt a legtöbb kerékpározó, míg idén már 5180 a voltak a legtöbben itt. Az Árpád hídon is nagy ugrást mértek, ott a tavaly tavaszi 2567 után idén tavasszal már 2909 volt a legtöbb napi bringa. A Csepelre vezető bringaúton volt arányaiban a legnagyobb, 22%-os ugrás: 993 helyett 1215 volt eddig a legnagyobb idei adat. Kisebb növekedést mértek a Múzeum körúti és a Hungária körúti bicikliúton is.

A Magyar Kerékpárosklubnál azt gondoljuk, hogy ha a város felvenné a lakói tempóját, és a legkevésbé autózásra tervezett, de legnagyobb dugóktól szenvedő belső kerületekben is határozott stratégia alapján, minden beruházás során újabb helyet adnának a kerékpározóknak, hamar egy sokkal jobb Budapesten élhetnénk.

 

Tudnivalók a felvonulásról, útvonal, lezárások

A felvonulás egy vidám örömtekerés lesz, ahova gyerekektől idősekig mindenkit várunk. A Kerékpárosklub területi szervezetei közös tekeréseket szerveznek a város több kerületéből a starthoz. Bárhol be lehet szállni, az útvonalat bárhol le lehet vágni.

A felvonulás 15 órakor indul a Tabánból. A menetet René van Hell új holland nagykövet nyitja meg, ezzel 10. évébe lép, hogy a nagykövetség segít meghonosítani azokat a jól bevált megoldásokat, amiknek köszönhetően Hollandiában már több kerékpár van, mint ahányan laknak.

Lezárt útvonalon megyünk át az Erzsébet hídon, a pesti alsó rakparton eltekerünk az Árpád hídig, majd a Margitszigeten és a budai alsó rakparton érjük el az Alagutat, a Lánchidat. Az Andrássy úton keresztül kitekerünk a Városligetbe, ahol piknik, zene, programok és a végén egy óriási bringaemelés vár mindenkit.

Az I bike Mini családi bringás felvonulás gyülekezője 15:30-kor lesz a Liszt Ferenc tér – Andrássy út sarkán. Ide azokat a kisgyermekes családokat várjuk, akik még nem tekernék le a teljes menetet. A felvonulás elejéhez csatlakozva, nekik fenntartott sávban érhetik el a Városligetet.

A felvonulás során korlátozások lesznek az autós közlekedésben, és több BKK járaton. A szervezők külön figyelmet fordítanak arra, hogy minél kevésbé zavarják a közösségi közlekedést. Ezért 400 rendezőt toboroztak, akik a menet megállításával szinte minden zebrán átengedik a gyalogosokat, a keresztező közösségi közlekedési járatokat, és nagyobb csomópontokban az autóforgalmat. Mindent megteszünk a dugók elkerülésére, mégis azt kérjük, hogy vasárnap délután ne jöjjön a belvárosba autóval, akinek nem muszáj.

 

Másnaptól Bringázz a Munkába!

A Magyar Kerékpárosklub szervezésében május 14-én újraindul az országos Bringázz a Munkába! kampány. A játékban egy mobilapplikációval lehet mérni a bringás munkába járást, a résztvevők között értékes nyereményeket sorsolunk. A kampánnyal a bringára váltásra szeretnénk bíztatni mindenkit, hiszen ez a legegyszerűbb, leggyorsabb és legszabadabb közlekedési eszköz, amivel egy tárgyalást sem lehet lekésni.

A kampányról hamarosan több infót lehet elérni a http://facebook.com/bringazzamunkaba oldalon és a @bringazzamunkaba Instagramon.

 

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com