Több mint százezer éves erdei őselefánt-maradványokat találtak a varsói metró építésekor

Több mint százezer éves, mintegy hét tonnás erdei őselefánt-nőstény maradványaira bukkantak a varsói metró építésekor, az őslény azonosításáról kedden adott hírt a lengyel sajtó. 

A második varsói metróvonal egyik újabb állomása építésekor hat méterrel a felszín alatt megtalált leletről – medence- és lábszárcsontokról – tavaly decemberben számoltak be a fővárosi hatóságok. Kedden a metrót üzemeltető vállalat szóvivője közölte: a régészek által azóta azonosított csontok egy körülbelül húszéves nőstény maradványai. Az állat 130-115 ezer évvel ezelőtt, a jégkorszakok közötti enyhébb időszakokban élt. A mai Lengyelország területén akkor élt elefántfélék 4,5 méter magasak voltak, súlyuk akár hét tonna is lehetett.

A szóvivő szerint az őslénymaradványok lelőhelyét a tervek szerint a jövő év elején nyíló, Plocka nevű metrómegállóban megjelölik. Korábban már bejelentették, hogy a csontmaradványokat a helyszínen egy üvegvitrinben állítják ki. A lengyel fővárosban utoljára a múlt század 60-as éveiben találták meg erdei őselefánt csontjait, ezeket a fővárosi Földtörténeti Múzeumban őrzik.

Forrás: MTI.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com