Az emberi beavatkozások miatt 134 kilométerrel lett rövidebb a Duna folyó hossza az elmúlt két évszázad alatt – állapították meg kutatók egy kedden közzétett tanulmányban.
A bajor tartományi hivatal által közzétett folyómeder-kutatás szerint a 19. század óta a Duna nemcsak rövidebb lett eredeti hosszánál, hanem mintegy 40 százalékkal keskenyebb is. A változásokat olyan emberi beavatkozások okozták, mint a folyókanyarulatok megszüntetése, az árvízvédelmi beavatkozások és a felépült vízlépcsők.
A kutatás megállapította azt is, hogy az emberi beavatkozások következményeként a folyó hordaléka nem jut el a Duna-deltába, hanem lerakódik a mederben, ami tartósan megváltoztatja a víz minőségét.
A kutatást azért végezték, hogy megállapítsák, milyen kedvezőtlen következményekkel járt az emberi beavatkozás és intézkedéseket javasoljanak az orvoslásukra.
Korábban évente 40-60 millió tonnányi hordalék érkezett a Fekete-tengerbe, jelenleg azonban csak 15-20 millió tonna. A hordalék ehelyett a folyómeder mentén rakódik le.
A folyó teljes szakaszának egyharmadát érinti a hordaléklerakódás, elsősorban a vízerőművek előtti területeken. Az erőművekhez tartozó vízlépcsők mögött pedig teljesen hiányzik az üledék, ezáltal ott gyakran kimélyül a folyómeder – fejtették ki a szakértők.
A hordalékháztartás helyreállítása érdekében a kutatók különböző módszereket javasoltak, hogy a lerakódott üledéket visszanyerjék a vízből. Ilyen intézkedés lehet a folyópart megerősítéseinek eltávolítása vagy modern vízerőművek kialakítása. A mezőgazdaság pedig eróziócsökkentő intézkedésekkel járulhatna hozzá a Duna hordalékszintének javításához.
A nagyrészt az Európai Unió által finanszírozott projektben 9, a Duna-térséghez tartozó ország (Magyarország, Ausztria, Bulgária, Szlovénia, Szlovákia, Németország, Románia, Horvátország, Szerbia) 14 intézménye vett részt, három éven át elemezték a folyó üledékét.
A Duna jelenleg hivatalosan 2857 kilométer hosszú, a Volga után Európa második leghosszabb folyója, amely a 19. században még majdnem 3000 kilométer hosszú volt. Jelenleg csupán egytizede van „természeteshez közeli állapotban” a bajor hatóságok szerint.
Forrás: MTI
Fotó: pexels.com