Több mint 200 millió fát ültettek el egyetlen nap alatt Etiópiában

Több mint 200 millió fát ültettek el egyetlen nap alatt Etiópiában – adta hírül a BBC News.

    A hétfői faültetéssel a szárazság sújtotta kelet-afrikai ország ellensúlyozni akarja az erdők kivágásának hatásait és a klímaváltozást.
Az Abiy Ahmed kormányfő vezette projekt megvalósításának idejére számos közintézményt és iskolát bezártak, hogy minél többen részt vehessenek a faültetési programban.
Az ENSZ adatai szerint a 20. században Etiópia területének 35 százalékát borították erők, ez azonban négy százalékra zsugorodott a 2000-es évekre.
A faültetést az országban mintegy ezer helyszínen végezték. Illetékesek számolták, hogy hány facsemetét ültetnek el.
Getahun Mekuria innovációs és technológiai miniszter hétfői Twitter-üzenete szerint több mint 220 millió fát ültettek.
A kormányzati program célja négymilliárd fa ültetése az év végéig.
Illetékesek szerint a több mint kétmillió fa elültetése világrekord. A Guinness rekordok könyvében India tartja az egyetlen nap alatt elültetett fák rekordját több mint 50 millió fával, amelyet 800 ezer önkéntes ültetett el 2016-ban a dél-ázsiai országban.
Az etióp program bírálói szerint Abiy miniszterelnök a zöldítési kampányt arra használja fel, hogy elvonja a közvélemény figyelmét a kormány előtt álló kihívásokról, köztük az etnikai konfliktusokról, amelyek mintegy 2,4 millió embert kényszerítettek otthonaik elhagyására – olvasható a BBC hírportálján.

 

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com