Több kilónyi kábítószert és hamis pénzt találtak két külföldi férfinál Budapesten

Több kilónyi, különböző kábítószert, hamis pénzt és hamis okmányokat találtak egy vietnami és egy kínai férfinál a rendőrök Budapesten. Egyikük találkozott olyannal, aki nemrég Kínában járt, ezért a koronavírus miatti protokoll alapján megvizsgálták, de további intézkedésre nem volt szükség – olvasható a police.hu honlapra szerdán feltett közleményben.

A rendőrség közölte, a kétfős bűnbanda irányítója a 41 éves kínai férfi volt, a végrehajtó pedig 32 éves vietnami társa. A két férfi Magyarországra rendelt vagy innen küldött kábítószert, de a drog jelentős részét Budapesten árulták.

Egy Magyarországról álnéven feladott, több mint 3 kilogrammnyi MDMA kábítószert tartalmazó küldeményt a német hatóság a lipcsei repülőtéren foglalt le tavaly márciusában. Még abban az évben, decemberben pedig egy Spanyolországról Magyarországra érkező csomag ellenőrzésekor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai 10 kilogrammnyi kannabiszt találtak.

A rendőrök végül a vietnami gyanúsítottat január 23-án Budapesten, a X. kerületben fogták el. Ruházatából metamfetamin került elő, az általa használt két lakás átkutatásakor a rendőrök 900 grammnyi MDMA-tablettát és 7,5 kilogrammnyi kábítószergyanús növényi anyagot, illetve kábítószer-kereskedelemhez használt eszközöket foglaltak le. A férfit bűnügyi őrizetbe vették, a bíróság azóta letartóztatta.

Bűntársát, a kínai férfit szintén Budapest X. kerületében, február 3-án fogták el a nyomozók. Lakásán kábítószergyanús anyagokat, hamis okmányokat és hamis eurót foglaltak le. Mivel az eljárás adatai szerint a gyanúsított találkozott olyan emberrel, aki nemrég Kínában járt, a koronavírus miatt érvényben lévő protokoll alapján a mentőszolgálat munkatársai megvizsgálták, azonban további intézkedés nem volt szükséges. A kábítószer-kereskedelemmel és közokirat-hamisítással gyanúsított férfit őrizetbe vették, letartóztatását kezdeményezték.

Forrás: MTI.hu
Fotó: police.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com