Theresa May távozott a Downing Streetről

Utoljára távozott miniszterelnökként Theresa May a Downing Street-i kormányfői rezidenciáról szerda délután.

May, aki férje kíséretében felkereste II. Erzsébet királynőt a londoni Buckingham-palotában, hogy hivatalosan benyújtsa lemondását, indulása előtt tartott rövid – miniszterelnökként szintén utolsó hivatalos – nyilatkozatában közölte: azt javasolja az uralkodónak, hogy Boris Johnsont, a kormányzó Konzervatív Párt új vezetőjét bízza meg kormányalakítással.

Kijelentette: az új kormány azonnali és elsődleges fontosságú feladata a brit EU-tagság megszűnéséről (Brexit) hozott népszavazási döntés teljesítése lesz, olyan módon, amely megfelelő az Egyesült Királyság egészének. Ha ez sikerül, az új kezdetet, nemzeti megújulást jelenthet, amely kimozdíthatja az országot a jelenlegi Brexit-patthelyzetből és elvezetheti a brit nép által kiérdemelt ragyogó jövőbe – fogalmazott.

Beszédét a Downing Streetet a kormányzati főutcától, a Whitehalltól elválasztó kerítés túloldaláról hangos “stop Brexit” bekiabálás szakította félbe. Férje, Philip May tréfálkozva megjegyezte, hogy ez nem ő volt, Theresa May pedig pillanatnyi szünet után azt mondta: a bekiabáló felvetésére “a válasz nemleges”.

Búcsúnyilatkozatát befejezve megerősítette: távozik ugyan a Downing Streetről, de parlamenti képviselőként folytatja politikai tevékenységét. Theresa May május végén jelentette be, hogy távozik a Konzervatív Párt és a kormány éléről. Ennek elsődleges oka az, hogy jóllehet kormánya tavaly novemberben megállapodást kötött az unióban maradó huszonhét tagállam vezetőivel a Brexit feltételrendszeréről, a brit parlament azonban ezt azóta háromszor is elutasította.

Boris Johnson, akit a Konzervatív Párt tagsága választott a párt vezetőjévé May utódjaként, szerdán késő délután keresi fel a londoni Buckingham-palotában a királynőt, akitől kormányalakítási megbízást kér, és ettől a pillanattól fogva ő lesz Nagy-Britannia 55., a 93 esztendős uralkodó tizennegyedik miniszterelnöke.

Forrás: MTI.hu
Fotó: www.godisinthetvzine.co.uk



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com