A Tesco ismét 40 millió forinttal támogatja a helyi közösségeket

Életmentő eszközök beszerzése, interaktív kiállítás és szenzoros fejlesztőkert is megvalósulhat az áruházlánc támogatásával – Az ötödször meghirdetett “Ön választ, mi segítünk” program győztes projektjeiről ezúttal is a Tesco vásárlói döntöttek, akik a vásárlások után kapott zsetonnal szavazhattak a legszimpatikusabb kezdeményezésekre. Az áruházlánc vásárlói országszerte több mint 2 és fél millió zsetont dobtak be a résztvevő szervezetek projektjei mellé. A legtöbb szavazatot a Győr és környékén működő “Egy a világunk” Alapítvány gyűjtötte, de a Rábatamási Nők Egylete és az Amigos a gyerekekért Alapítvány támogatói is rendkívül aktívak voltak. Az áruházlánc a pályázat aktuális fordulójában összesen 166 közösségi kezdeményezést támogat, a szavazatok arányában 400, 200, illetve 100 ezer forintos díjazással.

A Tesco számára elengedhetetlen, hogy támogassa azoknak a közösségeknek a boldogulását, ahol a vásárlói és a munkatársai is élnek. Ezért is hirdette meg immár ötödik alkalommal “Ön választ, mi segítünk” programját, amelyen kisebb helyi szervezetek nyerhetnek egyenként 400, 200, illetve 100 ezer forintos támogatást sokszínű közösségépítő, környezetszépítő, fejlesztő, vagy felzárkóztató projektjeik megvalósításához. A program szavazási szakaszában az áruházlánc vásárlói ezúttal összesen 166 szervezet változatos kezdeményezéseire adhatták le a voksukat: január 21. és február 17. között országszerte összesen több mint 2 és fél millió zsetont dobtak be, a Tesco pedig összesen több mint 40 millió forinttal támogatja a kezdeményezések megvalósulását.

A támogatott projektek csaknem fele gyermekek oktatását, képességfejlesztését, egészségmegőrzését tűzte ki céljául. Országszerte a legtöbb szavazatot az “Egy a világunk” Alapítvány gyűjtötte (összesen 151 841 darabot), és országosan a budapesti KÖKI Terminál Bevásárlóközpontban található Tesco áruházban dobták be a legtöbb zsetont (62 709 darabot), de egy kecskeméti áruház (Izsáki út – 47 418 bedobott zseton) és egy győri áruház (Herman Ottó utca – 47 319 zseton) vásárlói is nagyon aktívan támogatták a helyi közösségépítő kezdeményezéseket.

A szervezetek idén is változatos, kreatív pályázatokkal küzdöttek a vásárlók voksaiért, így a Tesco támogatásának köszönhetően számos település kaphat például életmentő eszközöket és elsősegélynyújtó tanfolyamokat, Duna-parti pihenőt, szabadtéri közösségi programokat, tehetséggondozó csoportokat, állat- és környezetvédő programokat, továbbá fogyatékosok integrálását, gyermekek és családok boldogulását segítő közösségi kezdeményezéseket.

“Az “Ön választ, mi segítünk” pályázat eddigi öt fordulójában már országosan 504 helyi közösségépítő program megvalósulását támogattuk, több mint 148 millió forinttal. Nagy büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a Tesco által nyújtott támogatás segítségével megvalósuló kezdeményezések milyen sokféle módon képesek segíteni egy-egy helyi közösségnek. Ezért a jövőben is arra buzdítanám a szervezeteket, hogy bátran jelentkezzenek a programra. Így közösen járulhatunk hozzá a mindannyiunk életében fontos szerepet játszó helyi kisközösségek szépítéséhez, az ott élők testi és lelki jólétéhez” – emelte ki Hevesi Nóra, a Tesco Magyarország kommunikációs vezetője.

Bővebb információ a programról a nyertes szervezetek listájával a www.tesco.hu/kozosseg oldalon található.

Forrás: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com