Teréz körúti robbantás – Jogász: meg kell vizsgálni a testmagasság kérdését

Borbély Zoltán jogász szerint alaposan meg kell vizsgálni a testmagasság kérdését, amelyre az ügy vádlottjának védője hívta fel a figyelmet a másodfokú eljárásban.

    A szakember az M1 aktuális csatornán szerdán azt mondta, a szakértők a vádlott magasságánál alacsonyabbnak becsülték az elkövetőt, ezért a védője szerint nem követhette el ő a bűncselekményt.
Borbély Zoltán hangsúlyozta, a bíróságnak kétséget kizáróan indokolnia kell az elkövető személyét. Ehhez komoly szakértői munkára van szükség, mert a tanúkra nehéz hagyatkozni – tette hozzá.
Az eljárás adatai szerint a vádlott 2016. szeptember 24-én késő este Budapest belvárosában, a Teréz körúton egy általa készített és működésbe hozott pokolgéppel életveszélyesen megsebesített két rendőrt. Később a Belügyminisztériumnak fenyegető e-mailt írt, melyben pénzt követelt annak ellentételezésére, hogy ne robbantson többet.
Tavaly szeptemberben az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék nem jogerősen életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a vádlottat azzal, hogy leghamarabb 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.
A Fővárosi Ítélőtáblán kedden a védő felmentést, illetve enyhítést kért, az ügyész pedig a tényállás kismértékű kiegészítését, továbbá a terrorcselekmény befejezett alakzatának megállapítását, valamint az ítélet súlyosítását, a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának növelését.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com