Terdik Tamás: a fővárosban élők biztonságban érzik magukat

A fővárosban élők biztonságban érzik magukat – mondta a Magyar Időknek Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nemrég kinevezett vezetője.

    Terdik Tamás a lap csütörtöki számában megjelent interjúban a hajléktalanokkal kapcsolatos új rendelkezésekről szólva kijelentette, a rendőrség nem a büntetési lehetőséggel akar élni, hanem lehetőleg szankció nélkül visszavezetni az érintetteket emberi körülmények közé. Elvárása, hogy kollégái “a legmagasabb fokú empátiával, odafigyeléssel tartassák be a törvényt”.

A Hős utcához kapcsolódó problémáról, amelyet a dizájnerdrogok okoznak, azt mondta, a rendőrség nem a fogyasztó, hanem a terjesztő ellen lép fel, “az állampolgárok biztonságérzetét befolyásoló magatartások ellen pedig állandó rendőri jelenléttel” lépnek fel.

“Az 1-es villamos kritikusnak mondható” – jegyezte meg.

A közelmúltban Budapesten zajlott jelentős rendezvényekkel kapcsolatban azt mondta, Budapest az Európai Unióban az egyik legbiztonságosabb főváros, a visszajelzések szerint a lakosok és a Budapestre dolgozni járó százezrek biztonságban érzik magukat.

“2010-től napjainkig hatodára csökkent a rablások, felére a lakásbetörések, ötödére a gépkocsilopások száma. Jelenleg nincs megoldatlan emberölési ügyünk.”

Mint mondta, a szervezet arculata, karaktere példamutató, így megítélése szerint nincs szükség változtatásra, finomhangolásra azonban igen. Ez azt jelenti, hogy fokozottabban koncentrálnak olyan bűncselekményekre, amelyek napjainkban elszaporodtak, például az úgynevezett unokás csalásokra, amikor általában idős embereket hívnak fel bűnözők azzal, hogy valamelyik rokona bajban van, kórházba került és pénzre van szüksége, amiért az egyik “ismerősét” küldi el.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com