Temesi Ferenc bemutatkozik New Yorkban

Temesi Ferenc író bemutatkozik New Yorkban: vasárnap legutóbbi regényének bemutatója volt, a kedden kezdődő európai irodalmi fesztiválon pedig ő képviseli Magyarországot az amerikai metropoliszban.

A Kossuth- és József Attila-díjas író 49/49 című új regényét – amely októberben jelent meg – a New York-i magyar könyvtárban mutatták be.

A zsúfolásig megtelt helyiségben az író részleteket olvasott fel a regényből, valamint felolvasta Bartókról írt esszéjét. Temesi Ferenc az MTI-nek telefonon elmondta: a beszélgetésen a közönség hosszú ideig ott maradt, és sok kérdést tett fel, mind a regényre vonatkozóan, mind az ő terveit illetően.

Temesi Ferenc – aki a Magyar PEN Club alelnöke, a Magyar Művészeti Akadémia tagja – elmondta: részt vesz a kedden kezdődő New York-i irodalmi fesztiválon. Két panelbeszélgetés szereplője lesz, emellett felolvassa két esszéjét, az egyik az 1968-as eseményekről szól, a másik pedig az európai identitásról.

Vincze Máté, a New York-i Magyar Kulturális Központ igazgatója arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az európai irodalom kulturális fesztiválját negyedszer rendezik meg a városban. A fesztivált az Európai Unió országainak ottani kulturális intézetei közösen szervezik. Az Új irodalom Európából 2018 című rendezvény kedden kezdődik, három napig tart, témája a kulturális örökség és a sokszínűség, valamint a globalizáció és a migráció kihívásai.

MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com