Teltházas kóstolók és a legdrágább magyar száraz fehérbor

Teltházas mesterkurzusok, elismert hazai és külföldi szakemberek, több mint 160 kiállító és közel 6000 vendég – véget ért a borszakma legjobban várt beltéri boros rendezvénye. A múlt hétvégén 10. alkalommal rendezték meg a VinCE Budapest Wine Show-t a Várkert Bazárban, a jubileumi esemény pedig idén is a legmagasabb színvonalú szakmai programokkal várta a boros szakmát és a borkedvelő érdeklődőket.  

Mintegy 2000 négyzetméteren, összesen akár 1000-féle pezsgőt, fehér- és vörösbort, sört és párlatot is kóstolhatott, aki április 25. és 27 között ellátogatott a Várkert Bazárba. Az apropó pedig a boros szakma legjobban várt éves beltéri rendezvénye, a tízéves VinCE Budapest volt. A háromnapos eseménysorozat látogatói már megszokhatták, hogy minden évben a VinCE adja meg a felütést a tavasztól őszig tartó kóstolószezonnak. Ez az a program, amely teret ad a hazai és nemzetközi szakmai látogatóknak és borkedvelőknek arra, hogy találkozzanak és élvezzék egymás, valamint a jó borok társaságát. Ebben az évben sem volt ez másként, hiszen összesen több mint 150 szakmai kiállító, számos mesterkurzus és workshop várta a vendégeket a múlt hét végén.

Champagne mesterkurzusok teltházzal

Az ide VinCE egyik legjobban várt programja a két, teltházas champagne mesterkurzus volt.  A #10yearchallenge – champagne-ok 10 éve a palackban, valamint az elmúlt 20 év legszebb champagne évjáratait felvonultató előadásokon Essi Avellan Master of Wine, világhírű pezsgő- és champagne-specialista és Márkus György pezsgőszakértő adott ízelítőt a világ legjobb champagne-jaiból. Olyan tételek kerültek a poharakba, mint a 2008-as Dom Pérignon vagy a 2002-es Piper-Heidsieck Rare Millésime. A pezsgő mellett természetesen a borritkaságok is nagy népszerűségnek örvendtek. Rengetegen vettek részt a 2009-es magyar csúcsborokat felvonultató „Tíz éve érleljük” mesterkurzuson, illetve ifj. Szepsy István és a frissen Borászok Borásza elismerést nyert Figula Mihály virtuális dűlőtúráján, ahol a legdrágább magyar száraz fehérbor is szerepet kapott.

 

Sokszínűség és újrakevert klasszikusok

Az idei VinCE-t egyértelműen a prémium minőség és a sokszínűség jellemezte. A kiállító pincészetek körébe csak azok kerülhetnek be, akiknek a bora a VinCE Magazin valamelyik bortesztjén legalább négycsillagos, azaz kiváló minősítést ért el, azon belül viszont óriási volt a választék. Mind a kiállító borvidékek, mind a kiállított italok tekintetében széles palettáról kóstolhattak a helyszínre érkezők, hiszen a hazai borokon kívül külföldi tételek, sörök, párlatok, koktélok várták az érdeklődőket. Ugyanígy a mesterkurzusok között is helyet kapott a bor-és champagne kurzusok között a „Boróka diadalmenete” című workshop is, melyen a reneszánszát élő gin került a középpontba, de a nemzetközi klasszikus vörös csúcsborok is kiemelt szerepet kaptak a „Vörös aduászok” mesterkurzus előadásában.

 

Szakmai kapcsolatépítés közvetlen környezetben

A VinCE Budapest minden évben teret ad annak is, hogy a szakma képviselői találkozzanak. Az idei esemény külföldi meghívott szakmai vendégei kiemelték az ún. speed tasting, vagyis a különteremben megrendezett gyorskóstolás előnyeit, amely során többek között a skandináv piac meghatározó borbeszerzői tematikus, vezetett kóstolókon ismerhették meg egy-egy szőlőfajta vagy borstílus jellegzetességeit, ezzel is segítve a döntést az együttműködési lehetőségek kapcsán. Az első visszajelzések alapján már most látszódik, hogy a VinCE nemcsak kellemes élmény volt, de üzleti szempontból is jövőbe mutató megbeszélések kezdődtek.

VinAgora kóstolás érmes borokkal

Idén a VinAgora Tasting Zone-ban három napon át lehetett izgalmas válogatást kóstolni a VinAgora Nemzetközi Borverseny érmes boraiból: luxemburgi crémant és brazil habzóbor egyaránt szerepelt a kínálatban, és népszerűek voltak a hazai Champion-díjas fehér- és vörösborok, valamint az édes tételek – köztük egy ritka aszú eszencia – is. A kóstolózóna egyik kiemelt vendége az elismert szakember és borszakíró, Darrel Joseph volt, aki főként a balatoni vörösborok iránt érdeklődött

Bár a rendezvény még csak egy szűk hete ért véget, a VinCE Budapest szervezői már elkezdték a felkészülést a jövő évre és azt ígérik: jövő áprilisban ismét érdemes lesz ezzel a programsorozattal indítani a tavaszi kóstolásokat.

Forrás: VinCE



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com