Távoltartást kért a rendőrség egy nőt brutálisan megverő tartalékos katonatiszt ellen

Kezdeményezte a távoltartás elrendelését a rendőrség egy tartalékos katonatiszt ellen, aki a gyanú szerint brutálisan összevert egy nőt szombaton Bujákon. A férfit súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki.

    Nágel Tamás, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-vel közölte: az ügyben az újabb adatok alapján a Pásztói Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében kezdeményezte, hogy az illetékes ügyészség indítványozza a bíróságon a távoltartás elrendelését.
Kiemelte továbbá, hogy a büntetőeljárásban érintett férfi nem volt és jelenleg sem a rendőrség állományának tagja.
A nő a saját Facebook-oldalán fényképekkel osztotta meg a párkapcsolatában történteket. Azt írta: a férfi – aki katonai főiskolát is végzett és alezredes – nem először bántalmazta. Ezúttal eltörte az orrát, a fejét és a testét ököllel szétzúzta, a haját kitépte, és majdnem megfojtotta.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI megkeresésére közölte: a HM és a Magyar Honvédség – az önkéntes tartalékos katonák esetében is – elítéli a nők elleni erőszak minden formáját. Az eset kapcsán intézkedtek az érintett tartalékos katona szolgálati viszonyának soron kívüli megszüntetéséről – tették hozzá.
Azt írták, az ügy miatt rendőrségi eljárás indult, amelynek befejezéséig további információt nem áll módjukban nyilvánosságra hozni.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI-hez szerda este eljuttatott közleményében határozottan cáfolta a sajtóban és a közösségi médiában megjelent azon állításokat, amelyek szerint a rendőrök “nem megfelelően jártak el egy bántalmazott nő ügyében”.
Azt írták: a valóság az, hogy a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság tevékenység-irányítási központjába november 9-én 20 óra 46 perckor az egyik bujáki szállóról érkezett állampolgári bejelentés, miszerint ott egy nőt megvertek. A bejelentést követően a Pásztói Rendőrkapitányság munkatársai fél órán belül a helyszínre érkeztek és a nő soron kívüli meghallgatása után elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 52 éves sárospataki férfit.
A nyomozók előállították férfit, és súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
“Az eset valamennyi körülményét a Pásztói Rendőrkapitányság – mint minden esetben – elfogultságtól mentesen vizsgálja, a tényállás pontos tisztázása a nyomozó hatóság további feladatát képezi” – áll az ORFK közleményében.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com