Tavaszköszöntő Húsvét a szentendrei Skanzenben

Hímes tojásokkal, locsolkodással, kézműves udvarral, nyuszi tanyával, és még sok színes programmal várja betérő vendégeit a szentendrei Skanzen április 1-jén, és 2-án.

Idén is élménydús, vidám, és sokoldalú rendezvényt ígérnek a szervezők a Skanzen szezonnyitó, Tavaszköszöntő Húsvéti ünnepségén, melynek során a látogatóknak lehetőségük nyílik megismerni, és újraélni Magyarország tájegységeinek húsvéti ünnepköri szokásait.

A Vendégcsalogatóban óriáslábas előadás, Egészségpiac, a Díszített Tojások vására, és Kézműves udvar várja az érdeklődőket, ahol a gyapjúbárány és a fanyuszi készítés mellett tojásfestéssel, szalagszövéssel, és tojásberzseléssel is megpróbálkozhatunk.

Húsvétvasárnap 14 órától, és Húsvéthétfőn 12 órától Ünnepi Szentmisékre invitálják vendégeiket a szervezők, a színpadi programok keretén belül koncertek, zene, és tánc fokozza a hangulatot, míg a legkisebbek részt vehetnek tojáskereső játékon, és egy vidám felfedezőtúrán is, amely az idei rendezvény fő témája, a „FA” köré épül.

Április 2-án, hétfőn természetesen nem maradhat el a húsvéti locsolkodás és a Locsolóbál sem, amely délelőtt 10 órától egészen késő délutánig tart.

A rendezvényről bővebb információkat, és részletes programleírást találhatnak a Szabadtéri Néprajzi Múzeum weboldalán.

 

Forrás: Helmeczi Benjamin

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com