Tavaly is a Volkswagen adta el a legtöbb járművet a világon

Tavaly is a Volkswagen-csoport (VW) adta el a legtöbb járművet szerte a világon, sorrendben immár az ötödik évben, de a német társaságot megszorította a Renault, a Nissan Motor és a Mitsubishi Motors szövetsége. 

    A szerdán közzétett adatok szerint a francia és a japán autógyártók szövetsége együttesen 10,76 millió járművet – személyautót és könnyű haszongépjárművet – értékesített tavaly, ami 1,4 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi számot.
A Nissan globálisan 5,65 millió autót adott el, ez közel 3 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban. A Mitsubishi 1,2 millió, a Renault pedig 3,9 millió járművet értékesített, ami 18, illetve 3 százalékos emelkedést jelent éves összevetésben.
A Volkswagen AG már a múlt héten közölte, hogy minden márkáját beleértve 10,83 millió járművet értékesített tavaly, 0,9 százalékkal többet, mint 2017-ben. A Scania és a MAN által gyártott nehézgépjárműveket nem számolva a Volkswagen-csoport 10,6 millió személyautót és könnyű haszongépjárművet adott el.
A Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség nem gyárt nehéz gépjárműveket.
A világranglistán második helyről a harmadikra szorult vissza a japán Toyota Motor, amely 10,59 millióra növelte értékesített járműveinek számát. A Hino Motors által gyártott haszongépjárműveket nem számolva a Toyota 10,39 millió járművet adott el tavaly.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com