“Tapintható” karmesteri pálcát fejlesztettek ki vak zenekari zenészek számára

“Tapintható” karmesteri pálcát fejlesztettek ki vak és látásukban korlátozott zenekari zenészek számára Nagy-Britanniában. 

    A “tapintható pálca” (haptic baton) olyan szenzorokkal rendelkezik, amelyek a csekély mozgást is észlelik. Az általuk küldött jeleket aztán a zenészek csuklójára vagy bokájára erősített vibráló eszközök érzékelik rádiójelek révén. Különböző intenzitással és módon vibrálnak és rezegnek, így jelezve, milyen ütemet és dinamikát kér a karmester.
Az eszközt Vahakn Matossian brit tervező fejlesztette ki. Munkájában az apja, Rolf Gehlhaar karmester által 2017-ben tervezett Beat Buzz karmesteri pálca inspirálta. A tapintható pálca egy prototípus, melyet zenészekkel tesztelnek. Fejlesztése még folyamatban van, Matossian azonban reméli, hogy 2020-ban már megvásárolható vagy bérelhető lesz.
Matossian a Human Instruments nevű szervezet tagja, mely testi fogyatékossággal élő emberek számára kutat, fejleszt és tervez magas minőségű hangszereket.
Abie Baker hegedűművész gyerekkorában vakult meg szürkehályogműtét következtében. Mint elmondta, az eszközzel magabiztosan tudja elkezdeni a játékot ugyanabban a pillanatban, mint zenésztársai.
“Korábban a körülöttünk hallható zajokra kellett támaszkodnom. A hegedűszekcióban ülve arra támaszkodtam, hogy hallgattam, a többiek mikor emelik fel a hangszerüket, és csak nagyjából tudtam tippelni, mikor kell belépnem” – mondta Baker.
“Ez fantasztikus, mert nincs szükség számolásra. Csak érzek egy rezgést vagy kettőt és abból tudom, mikor kell belépnem, és magabiztos lehetek, tudva, hogy jókor teszem. Ez bámulatos” – tette hozzá.
Kevin Satizabal szólózongoristának korábban a karmesterhez közel kellett ülnie, és figyelni a lélegzetét, hogy tudja, mikor kezdjen.
“De ha egy nagyzenekar közepén ülsz és mérföldekre vagy a karmestertől, akkor nagyon nehéz egy ilyen információt kiszűrni. Egy ilyen műszer gyakorlatilag hozzákapcsol a karmester mozdulataihoz” – emelte ki. Mint mondta, a zenekaroknak többé nem lehet kifogásuk, miért ne alkalmazzanak látássérült zenészt, hiszen a technológia rendelkezésre áll, hogy ők is szerves részei legyenek a zenekarnak.

Forrás: MTI

Fotó: unsplash.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com