Az első világháborús vereség sújtotta, elkeseredett Magyarországon száz éve, 1919. március 21-én kikiáltották a Tanácsköztársaságot, a proletariátus 133 napig fennálló diktatúráját. Az MTVA Sajtóadatbankjának anyaga:
A soknemzetiségű Osztrák-Magyar Monarchia 1918 őszén a háborús vereség következtében szétesett, romjain új államalakulatok jöttek létre. Magyarországon az 1918. október 30-án kezdődött őszirózsás forradalom nyomán Károlyi Mihály gróf alakított koalíciós kormányt, amely megoldhatatlan problémák tömegével találta szemben magát. November 16-án kikiáltották a Magyar Népköztársaságot, ezzel Magyarország ismét szuverén állam lett, de a párizsi békekonferencia nem tárgyalt az új kormánnyal. Általánossá tették a választójogot, deklarálták a polgári szabadságjogokat, törvényt hoztak a földosztásról, de ennek végrehajtása nem kezdődött meg. A közellátás nem javult, hiány volt élelmiszerekből, korlátozni kellett a fűtést és a világítást. Az ország egyre nagyobb területe került az utódállamok megszállása alá, a kormányt jobbról is, balról is támadták. Károlyit 1919. január 11-én köztársasági elnökké választották, a miniszterelnöki teendőket Berinkey Dénes vette át.
Az elkeseredett tömegek körében egyre nagyobb befolyásra tett szert az 1918. november 24-én Kun Béla vezetésével létrejött Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP), melynek alapítói zömmel Szovjet-Oroszországból hazatért bolsevik hadifoglyok voltak. A KMP-t 1919 februárjában betiltották, vezetőit letartóztatták, de a gyűjtőfogházból tovább folytatták tevékenységüket, kapcsolatot kerestek az együttműködésre hajló szociáldemokratákkal.
Ebben a feszült helyzetben nyújtotta át március 20-án Ferdinand Vix alezredes, az antant katonai misszióvezetője a párizsi békekonferencia jegyzékét, amely arra szólította fel a kormányt, hogy keleten a Debrecen-Szeged vonalig vonja vissza a csapatokat, a kiürítendő terület egy része román megszállás alá kerül, másik részén semleges övezet létesül. Az elfogadhatatlan feltételek miatt a Berinkey-kormány még aznap lemondott, Károlyi pedig egy szociáldemokrata kormány kinevezését javasolta.
Erre már nem került sor, mert március 21-én délelőtt a szociáldemokrata pártvezetés úgy döntött, hogy megállapodást kötnek a kommunistákkal, és átveszik a hatalmat. A gyűjtőfogházban zajló tárgyalásokon megegyeztek a két párt egyesítéséről Magyarországi Szocialista Párt néven, célként a munkás-, katona- és paraszttanácsok segítségével a proletárdiktatúra megvalósítását, új hadsereg felállítását és a Szovjet-Oroszországgal kötendő szövetséget jelölték meg. A Budapesti Munkástanács este proklamálta a proletárdiktatúrát.
Károlyit csak ezután értesítették telefonon a polgári demokratikus köztársaság megszűnéséről, valamint arról, hogy tudta nélkül, de aláírásával közleményt tettek közzé, mely szerint lemond és „átadja a hatalmat a proletariátusnak”. Késő este megalakult a 12 népbiztosból álló kormány, a Forradalmi Kormányzótanács, amelynek elnöke a szociáldemokrata Garbai Sándor, tényleges vezetője a külügyi népbiztos Kun Béla lett.
Az államrendszer a tanácsokra épült, a községi és fővárosi kerületi tanácsokat közvetlenül, a járási, megyei és fővárosi, illetve országos tanácsokat közvetve választották, a végrehajtó hatalmat a tanácsok által választott direktóriumok gyakorolták. A Tanácsköztársaság parlamentje, a Tanácsok Országos Gyűlése mindössze egyszer, júniusban ülésezett, hogy elfogadja a Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság alkotmányát.
A Forradalmi Kormányzótanács első intézkedéseként statáriumot és szesztilalmat hirdetett, majd határozatot hozott az egyház és az állam szétválasztásáról, a szabad vallásgyakorlásról, a forradalmi törvényszékek létrehozásáról, az általános munkakötelezettségről és a munkához való jogról, illetve a Vörös Hadsereg felállításáról. Kárpótlás nélkül államosították a nagyüzemeket, a bankokat, a közlekedési vállalatokat, a nagybirtokokat, de a földet nem osztották fel, az szövetkezeti tulajdonban maradt. Köztulajdonba vették a nem állami iskolákat, és egységes oktatási rendszert terveztek.
A szocialista rendszer azonnali megvalósítására tett, túlkapásokkal teli kísérlettel egyre többen fordultak szembe. A földosztás elmaradása miatt csalódott parasztság közömbös maradt, a bérből és fizetésből élőket az infláció sújtotta. Júniusban vidéken már felkelések kezdődtek, a fővárosban a tisztiiskolások lázadtak fel. Az „ellenforradalmi szervezkedések” felderítésére, leverésére és megtorlására a Vörös Őrség volt hivatott, különítményeket (mint a hírhedt Lenin-fiúk) és statáriális bíróságokat is felállítottak, a vörösterror idején kivégzettek számát 300-600 közé teszik.
Az újjászervezett Vörös Hadsereg áprilisban kénytelen volt a demarkációs vonalat átlépő román és csehszlovák erők elől visszavonulni. A válságos helyzetben Stromfeld Aurél vezérkari főnök vezetésével sikerült a védelem gyors átalakítása, a tömeges mozgósítás. Májusban megindult az ellentámadás, a felvidéki hadjárat során visszafoglalták Kassát, Eperjest, Bártfát. A váratlan sikerek megdöbbentették a párizsi békekonferencia vezetőit. Georges Clemenceau francia miniszterelnök június elején jegyzékben ismertette Magyarország új határait, és Felvidék kiürítéséért cserébe felajánlotta a részvételt a békekonferencián, s a román és csehszlovák kormányt is felszólította a visszavonulásra. A jegyzéket a Forradalmi Kormányzótanács elfogadta, az elfoglalt területek kiürítése miatti tiltakozásként Stromfeld lemondott.
A románok azonban nem vonták vissza csapataikat, s miután a Vörös Hadsereg július második felében indított offenzívája kudarcba fulladt, átkeltek a Tiszán. A reménytelen helyzetben augusztus 1-jén lemondott a Forradalmi Kormányzótanács, véget ért a Tanácsköztársaság 133 napos uralma.
Forrás: MTI
Fotó: pexels.com
