A takarítónők maffiafőnökeként vállalt szerepet az ország Magdi anyusa

Fodor Zsóka a mai napig partvissal a kezében, kendővel a fején jut a legtöbb ember eszébe, hiszen több, mint 20 évvel ezelőtt Magdi anyusként ismerhettük meg a Barátok közben. Bár már 10 éve elhagyta a legendás szerepét, hálás, hogy az egész ország megszerette a tévé képernyőjén keresztül. Azóta számos sikeres színpadi szereplésen van túl, most pedig ismét visszatért a takarításhoz egy reklámfilm kedvéért.

“Édesanyám úgy nevelt, hogy a színésznőként ne takarítsak és ne végezzek házimunkát, amelyhez a mai napig tartom magamat. Évtizedek óta hivatásos takarító segítségét veszem igénybe és csak nagyon ritkán főzök, persze azért volt, hogy a korábbi férjeimnek én főztem, amikor anyukám külföldre utazott” – mesélte Fodor Zsóka, aki ezúttal egy reklámfilm kedvéért mégis visszatért a takarításhoz. Azonban most fordult a kocka: nem ő takarít, hanem a takarítók vezetőjét személyesíti meg a Rendi.hu számára készült mini filmsorozatban.

Zsóka a film forgatásán elmondta, hogy azért, ha a takarításban nem is vett részt fiatal korától kezdve, 14 évesen már munkába állt: volt fejmosó, játékosztályon eladó, gyári munkás és fodrász tanuló is. Harmadikos gimnazista korában, mint rendkívüli tehetség, érettségi nélkül, külön engedéllyel felvették a Színművészeti Egyetemre, innentől kezdve pedig minden percét a színháznak szentelte. Ezért is maradt ki az életéből a házimunka java.

1998-ban jött el 34 évi színpadi szereplés után a sorsfordító casting, amin 29 Magdi anyus jelöltet néztek meg az RTL Klub munkatársai, mielőtt Zsókára került a sor. Egy konyhai jelenetet kellett eljátszani, amiben éppen az ablakból leselkedik és rászól Vili bácsira, hogy ne igyon annyit. A casting után egy héttel a manikűrösnél ülve csörrent meg Zsóka telefonja Kalamár Tamással a vonal másik végén, aki azzal az örömhírrel hívta, hogy őt választották a szerepre. “Ekkor tanultam meg, hogy örömömben is lehet sírni” – emlékszik vissza a színésznő.

Bár Magdi anyus szerepét már maga mögött hagyta, arról nem feledkezik meg, hogy az ismertséget és az eddigi összesen 11 reklámfilm szerepet is ennek köszönheti Zsóka, aki elmondta, hogy a mai napig csak olyan reklámot vállal, amelyben a saját megjelenését is hitelesnek érzi. Éppen ezért döntött a Rendi mellett is. Tudja, hogy mekkora probléma a baráti körében is az, hogy megbízható takarítót találjanak és neki is voltak korábban rossz élményei. A mostani kisfilmek pedig éppen azt mutatják be humoros formában, hogy a Rendi.hu takarítószolgálat mennyire szigorú kiválasztási folyamat mentén jelöli ki takarító partnereit. Hiszen a cél a megbízhatóság és a tökéletes munkavégzés, ráadásul gyorsan, hiszen akár egy napon belül megrendelhetjük a szolgáltatással saját takarítónkat.

 

“Nagyon jól éreztem magam a forgatáson, éltem a szerepet és a témát is egy teljesen új aspektusból mutatjuk be. Az egyik jelenetben a takarítók pszichológusaként jelenek meg, majd keresztanyaként és a tanítójukként is feltűnök. Szerencsére kaptam egy kis szabadságot és a humorérzékemet is belevihettem a szerepbe, azt gondolom, hogy a végeredmény igazán szórakoztató lett” – mesélte lelkesen Zsóka, aki azt is elárulta, hogy nemsokára Pécsre költözik, ahol még nincs saját bejáratott takarítónője, így biztosan kipróbálja majd a Rendit, amely több hazai megyeszékhelyen is jelen van szolgáltatásával.

Forrás, fotó: rendi.hu

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com