Sztrájkbizottság alakult az Audi Hungariánál

Sztrájkbizottságot alakított az Audi Hungária Független Szakszervezete (AHFSZ), miután az érdekképviselet eredménytelennek nyilvánította a szeptemberben kezdődött bértárgyalásokat – közölte honlapján a szervezet.

    A tájékoztatás szerint a bizalmi testület egyhangúan utasította el az Audi Hungaria Zrt. utolsó hivatalos béremelési ajánlatát, a bértárgyaló delegáció pedig kedden átadta sztrájkkövetelését a munkáltatónak.

A felek megállapodtak abban, hogy a tárgyalásokat intenzívebben, nagyobb gyakorisággal folytatják, tárgyalnak szerdán, csütörtökön és vasárnap is. Továbbá egy esetleges sztrájk feltételeiről egyeztető bizottságot is felállítanak, aminek első ülését szerdán tartják.

A sztrájkkövetelés teljes mértékben megegyezik a szakszervezet utolsó munkavállalói bérkövetelésével, amelyet a honlapra feltöltött tájékoztatók szerint december 20-án adtak át a munkáltató képviselőjének.

A decemberi követelés rögzíti, hogy a bérmegállapodás egy évre szóljon, az alapbéremelést kombinált béremelés alkalmazásával 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeljék meg. Ezen felül az alapbérbe a mozgóbér négy százalékát építsék be, kapjon minden munkavállaló egy hónapban egy teljes szabad hétvégét, a gyermekek és az életkor után járó szabadságokkal pedig a munkavállaló rendelkezhessen.

A választható béren kívüli juttatás keretösszegét a jelenlegi 620 ezer forintról 787 ezer forintra növeljék, fejlesszék tovább a lojalitás bónuszt és vezessék be a jubileumi bónuszt.

Az MTI megkeresésére az Audi Hungaria Zrt. kommunikációs osztálya azt közölte, hogy a munkáltató ajánlata bizalmas, a tárgyalások során pedig minden fél számára előnyös bérmegállapodást szeretnének kötni.

Az AHFSZ-t egyelőre nem sikerült elérnie telefonon az MTI-nek.

Az Audi Hungaria Zrt.-nél legutóbb 2017. január 26-án tartottak két órás figyelmeztető sztrájkot a megrekedt bértárgyalások miatt.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com