Sztárok csaptak össze az új fesztiválsör bemutatóján

Két év után visszakerül eredeti helyszínére az ország legnívósabb sörfesztiválja, a Budai Sörfesztivál. Ez alkalomból több újítást is eszközöltek, melyek még jobban emelik majd a minőséget. Nem utolsó sorban most először megvalósult a szervezők régi álma, és sikeresen elkészítették a fesztivál hivatalos sörét, melynek bemutatóján sztárok csaptak össze játékos sörcsapoló versenyen.

2011-ben rendezték meg az első Budavári sörfesztivált, melyet a 2016-ban kezdődött Budai Vár felújításai miatt nem tudtak volna kellő minőségben megrendezni a várban, ezért Belvárosi Sörfesztivál néven a pesti Szabadság térre költöztettek. Szerencsére az érdeklődés töretlen maradt a helyszínváltozás ellenére, hiszen a júniusi sörfesztivál az összes napján teleházas rendezvény volt. De a Kurucz Gergely, A sörfesztivált szervező Fesztivál Holding Kft. ügyvezetője keddi sajtótájékoztatón nagy örömmel beszélt arról, hogy végre eredeti helyszínén és megszokott augusztus végi idején rendezhetik meg a fesztivált, mely mostantól “Sörfesztivál a Budai Várban” néven  megy tovább.

Kurucz Gergely elmondta, hogy az a fő vállalásuk, hogy egyre minőségibb és jobb rendezvényt prezentáljanak. Alapvetően ez a magyar sörpiac legmeghatározóbb találkozója. Azon kívül, hogy képviselteti magát az összes importőr, a kisüzemek és a kézműves sörfőzők is ott vannak a kiállítók között, akiktől a kilátogatók bátran kérdezhetnek, akár legyen az szakmai vagy csak laikus kérdés. Kurucz Gergely is úgy látja Magyarországon jó ütemben zajlik a “sörforradalom” és évről évre egyre több és több kérdés fogalmazódik meg az emberekben és eljutottunk oda hogy a sör már nem csak a láger világos sört jeleni a fogyasztóknak.

Az ismeretterjesztésen túl természetesen a fő cél az hogy szórakozzanak a kilátogatók. Ennek érdekében az Oroszlános udvarban és a Hunyadi udvarban minden nap végig koncertekkel várják a sörimádókat. Horváth Tamás, Rakonczai Imre, Csordás Tibi és az eredeti kocsmazenét játszó Firkin zenekar is szerepel az előadók között, de a fellépők teljes listáját a rendezvény honlapján érhetik el: http://www.sorfesztival.hu/#program

Érdemes az összes napra kilátogatni, hiszen 200-250 fajta sörből kortyolgathatunk, melyek legtöbbje olyan kisüzemből származik amiknek a termékeit nem találunk meg a boltok polcain. Természetesen az se marad hoppon aki megéhezne, mivel elsőrangú food track-ok és a street food éllovasai is jelen lesznek.

 

Megalkották a fesztivál hivatalos sörét, mely a BDPST Beerfest IPA nevet kapta.

Vásárhelyi István sörgasztronómus mutatta be a nemes nedűt, melyet direkt erre a fesztiválra készített a Kurucz testvérek sörfőzdéje, a FIRST Craft Beer. A sört a BDPST Beerfest IPA névre keresztelték, és kizárólag az eseményen résztvevők fogyaszthatják a készlet erejéig. Típusát tekintve egy könnyebb IPA, mely a három fajta komló miatt illatában tavaszi virágokat hoz, ízében pedig visszaköszön a citrusos, gyantás ízvilág. Alkoholja nem túl magas, 4,8%, ezért egy igazi könnyű nyári IPA.

A szervezők a zártkörű rendezvény keretében adtak ízelítőt az új termékből, ahol többek között Dobó Ági, a Konyhafőnök VIP első helyezettje, valamint a fesztiválon fellépő Csordás Tibor, a Firkin zenekar tagjai és Horváth Tamás is megkóstolta a sörkülönlegességet.

„Annak ellenére, hogy ritkán iszom sört, a fesztivál söre különösen ízlett, mert szeretem a kissé fanyar, kesernyésebb ízvilágot, ami ebben a hűs italban is dominált. Egyáltalán nem vagyok édesszájú, csak a gyerekeim és a párom kedvére szoktam néha édes süteményeket készíteni” – árulta el a véleményét Dobó Ági az új fesztiválsörről.

 Az eseményen a sztárvendégek egy játékos versenyben mérték össze a sörcsapoló tudásukat, ahol Horváth Tamás bizonyult a legjobbnak, de a Firkin zenekar képviselője nem adta könnyen ezt a címet. A verseny női különdíjasának Dobó Ágit választotta a szakmai zsűri.

„Nem áll tőlem távol a sörcsapolás, mert a családomnak is volt kocsmája, ahol több nyarat is átdolgoztam évekkel ezelőtt, vagyis volt alkalmam gyakorolni a megfelelő technikát. Szerencsére az emlékek gyorsan visszajöttek, és sikerült most is helytállnom a pult mögött” – mondta Ági a játékos bajnokságon elért eredményéről.

Sörfesztivál a Budai Várban augusztus 23-26-ig tart, és a Budai Vár ad majd neki otthont.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com