Sztárkarmester vezényli a MÁV Szimfonikusokat a Zeneakadémián

Világsztár karmester, a svájci Charles Dutoit vezényli a MÁV Szimfonikus Zenekart a december 4-i hangversenyen a Zeneakadémián – közölte az együttes az MTI-vel.

    Mint írták, a 83 éves Dutoit huszonnégy nagy szimfonikus zenekarral készített hanglemezfelvételt, több egyetem díszdoktora, több mint negyven díjat és kitüntetést kapott különböző országokban, köztük a Francia Köztársasági Elnök nagydíját és a legmagasabb kanadai állami kitüntetést. Tíz alkalommal jelölték Grammy-díjra, kétszer meg is kapta azt. Huszonöt éven át volt a Montreali Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója, majd Philadelphia, az Orchestre National de France, a Tokiói NHK Szimfonikus Zenekar következett, 2009 óta pedig a londoni Royal Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója.
Budapesti hangversenyén két francia komponista egy-egy emblematikus művét mutatja be: Maurice Ravel Lúdanyó meséi című darabját, valamint Camille Saint-Saëns III., úgynevezett orgonaszimfóniáját.
A hangversenyen színpadra lép Farkas Gábor zongoraművész, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. Több rangos nemzetközi versenyen nyert első díjat, fellépett Bécs, Berlin, Stuttgart, Firenze, Párizs, London, Helsinki, Peking, Weimar legrangosabb hangversenytermeiben. 2011-ben a jubileumi Liszt-év ünnepi nyitóhangversenyén, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a Nemzeti Filharmonikusokkal játszott, Kocsis Zoltán vezényletével. December 4-én Mozart d-moll zongoraversenyét játssza.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com