Ezer dolga van az embernek, szinte mindig rohanunk. Vannak élethelyzetek, amikor még több az intézni, futkosni való. Nekünk most nagyon szoros az időnk, minden perc számít. Ma reggelre virradva mégis kicsit másként cselekedtünk, mint ahogy az elvárható lett volna, annak fényében, hogy mi előtt állunk.Kokárdát varrtam. S közben bekapcsoltam a számítógépen a hazafias nótákat, kezdve azzal, hogy mit is üzent Kossuth Lajos, el a Nemzeti dalig.
Kissé megnehezítette a varrást, mert könnyes lett a szemem. Nem is tudom mitől… Attól-e, hogy végtelenül büszke vagyok a magyarságomra, attól-e, hogy belegondoltam, vajon képes lennék-e a hazáért halni is, vagy attól, mert fájdalmas a szétszakadás, aminek a magyarság ki van téve. Azt hiszem mindegyiktől.Azt hiszem halni is képes lennék, ha az bármi jót eredményezne a nemzetemnek, a hazámnak. Büszke vagyok a magyarságomra, bármennyire is vitatják azt sokan manapság (is).
Szomorú vagyok attól, hogy felülünk hataloméhes politikusok uszításának, hogy egymás torkának esünk, hogy versengünk ki nagyobb magyar, miközben kivész belőlünk az igaz hazaszeretet, az igaz érzés, amit nemzettestvérünk iránt éreznünk kellene.Végtelenül elkeserít, hogy szinte tehetetlenül állunk, és figyeljük, amint az országunk, a nemzetünk elvész. Kívülről, belülről, minden oldalról marnak bennünket, és mi mit teszünk? Mi is marakodunk, egymás között. Fikarcnyit sem vagyunk hajlandóak engedni a vélt- vagy valós igazunkból. Önfejűen tartjuk magunkat ahhoz, amihez nincs is miért…
S közben persze siránkozunk…Hát, véreim! Ne siránkozzunk! Emeljük fel a fejünket s tegyünk valamit! Valami hasznosat. Valamit, ami nem a mi kis egónkat simogatja, hanem a nagy egésznek, a magyarságnak jó! Elvégre magyarok vagyunk! Egyenesítsük ki meggörbülni készülő gerincünket, s cselekedjünk! És legyen vége a marakodásnak. Mielőtt egymásnak esnénk, jusson eszünkbe kivel beszélünk: egy másik magyarral, akinek ugyanúgy fontos a haza, a nemzet. Talán… Isten áldd meg a magyart!
Forrás: erdélyma, Lakó Péterfi Tünde
Fotó: tucernaollo.hu
