Színházak éjszakája – programok országszerte

Gazdag programmal készül a Színházak éjszakájára a Miskolci Nemzeti Színház, szombat este 8 órától éjfélig lehetősége lesz a közönségnek betekinteni a teátrum kulisszái mögé, ahol nyílt próbákkal, színházi titkokkal és meglepetésekkel várják az érdeklődőket – tájékoztatta a teátrum az MTI-t.

    A színház közlése szerint három előadás próbájába is beleshetnek a látogatók. A Kamaraszínházban A legkisebb boszorkány című zenés mesejáték mutatkozik be, amelynek színes látványvilága nem csak a gyermekeknek lesz izgalmas. Szabó Attila rendező bevezeti a közönséget az előadás-készítés folyamatába, a színészek pedig néhány jelenettel is megörvendeztetik az érdeklődőket.
A Don Juan próbái is zajlanak színházban, a Szőcs Artur rendezésében készülő előadásba szintén betekinthetnek a látogatók.
A Katona József Színház rendezője, Székely Kriszta először dolgozik Miskolcon, Edward Albee Nem félünk a farkastól című drámáját rendezi a Játékszínben. Ebből is láthatnak néhány részletet szeptember 21-én az érdeklődők. Az előadás megtekintése 16 éven felülieknek ajánlott.
Megnyílik ezen az estén a festőtár is a látogatók előtt, Slárku Anett a díszlettervezés rejtelmeibe avatja be a közönséget.
Idén sem marad el az igazgatói fogadóóra: Béres Attila igazgatótól bármit kérdezhetnek a nézők.
A program zárásaként Lajos András és a színház művészeinek zenés-verses produkciója vár mindenkit a Nagyszínházban. A színnművész rímbe szedte a 196. évad előadásait, látványos show-val és a hagyományokhoz hűen közös énekléssel zárul majd az este.
A színház tájékoztatása arra is kitér, hogy a programokon a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Jelmezes fotózással, interaktív hangszerbemutatóval, játéksarokkal és bérletvásárlási akcióval is készül a kecskeméti Katona József Színház, de az idei évad előadásaiból is ízelítőt nyújt a teátrum a Színházak éjszakáján, szombaton – tájékoztatta színház művészeti titkára az MTI-t.

    Mészár Zsuzsanna elmondta: a magyar dráma napján 17 és 19 óra között a kecskeméti teátrum Kelemen László Kamaraszínházának előterében és a színpadon is készülnek programokkal.
A gyermekek kiszínezhetik az Aladdin című produkció jelmezeit, Märcz Fruzsina színész segítségével Jázmin hercegnővé válhatnak, de lehetőség lesz jelmezes fotózásra is, Urbán Richárd egyetemi hallgató pedig társasjátékokkal várja a családok minden tagját.
A színházterembe 17 és 18 órától induló csoportokat Hegedűs Zoltán és Aradi Imre színművészek vezetik, hogy ízelítőt adjanak az évad előadásaiból.
Az érdeklődők láthatják majd Decsi Edit és Koltai-Nagy Balázs kettősét A pillangók szabadok című romantikus vígjátékból, bepillanthatnak a Liliomfi előadásába, ahol Hegedűs Zoltán, Decsi Edit, Lakatos Máté, Kelecsényi Anna és Kovács Martin egyetemi hallgatók, valamint Váry Károly játékát láthatják, majd Danyi Judit és Aradi Imre az Állami áruház retro-operettből énekli el duettjét.
A színpadi programok sora a Leskowsky Hangszergyűjtemény interaktív hangszerbemutatójával zárul.
A kecskeméti Katona József Színház az alkalomra bérletvásárlási akcióval is készül.
A teátrum művészeti vezetője hangsúlyozta: a programok ingyenesek, de előzetes regisztrációhoz kötöttek.

Színházi kulisszajárás, a próbafolyamat megtekintése és gyorsöltözési játék várja a közönséget a Színházak éjszakáján szombaton a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.

    A teátrum társulata ezen az estén Claude Magnier Oscar című bohózatát tűzi műsorra, de már az előadás alatt elindul a színházi kulisszajárás első turnusa – közölte a színház az MTI-vel.
Az előadás miatt erről lemaradók egy második, immár a színészek által vezetett túrához csatlakozhatnak, amelyen például Kuthy Patrícia, Illyés Ákos, Horváth László Attila, Gulácsi Tamás, Kosik Anita és Gyuris Tibor közreműködésével a nagyszínpadon egy zenés előadás, a Krúdy Kamarában pedig egy prózai műfajú darab interaktív próbafolyamatát mutatják be az érdeklődőknek, akik ily módon maguk is részt vehetnek majd egy előadás születésében. A felkészülés befejezésével a nézőből lett színészjelöltek a nagyszínpadon mutatják be a zenei és a prózai produkciót a színészek és az eseményre regisztrált többi néző előtt.
A program ideje alatt színház büféjében színművészekkel közös fotókészítés és gyorsöltözési játék is várja az érdeklődőket, az estét – színházi dallamok kíséretében – evés-ivás és anekdotázás zárja.
A programra előzetes bejelentkezés szükséges, regisztrálni a www.moriczszinhaz.hu oldalon, a színház közösségi oldalán, valamint szervező- és jegyirodájában lehet.

Gasztroszínházi előadásra várja az érdeklődőket a kecskeméti Ciróka Bábszínház szeptember 21-én este – közölte az intézmény igazgatója az MTI-vel.

    Kiszely Ágnes elmondta: mindössze két éve kapcsolódtak be a színházak éjszakája programsorozatba, de mivel választott előadásukat nagy érdeklődéssel fogadták nézőik, ezért most is csatlakoztak az országos kezdeményezéshez.     A színházak éjszakájára este 19 órától a Hírös Gasztroszínház Wine Tourist című improvizációs darabjával készülnek, így a nézők aktív alakítói lehetnek az előadásnak: közreműködésükkel formálódnak a karakterek, gördül tovább a cselekmény. A színészek pedig hol érzékenyen, hol kreatívan, hol pedig vidáman rögtönöznek a nézők reakcióira.     Mint mondta: maga az alapszituáció egyszerű, de ha a néző fantáziájával keveredik a dráma, a komédia és a tragédia ezer színe kel életre a játékban. A színészek a nézőktől kapott információk által újabb és újabb szituációkba kerülnek, majd ezek megoldására törekednek.     A nézők a történetbe belekeverhetik kedvük szerint a közéletet, a munkahelyi történéseket, a párkapcsolatot, a családot, tulajdonképpen bármit, ami foglalkoztatja őket nap mint nap.

Kalandtúrával és horrorisztikus kulisszajárással is várják a közönséget a Színházak éjszakáján szombaton a debreceni Csokonai Színházban – tájékoztatta az MTI-t a teátrum sajtóreferense.

    Vajland Judit elmondta, hogy a program “rettegésmentes” kulisszajárással kezdődik, amelyen az érdeklődőket Varga Klári, Mercs János, Hajdu Imelda, Ráczkevei Anna és Bakota Árpád kalauzolja majd a színház épületében. Éjfélkor indul Kránicz Richárddal a kizárólag 18 éven felülieknek szóló “horror kulisszajárás”, amelyre csak erős idegzetűek jelentkezését várják.
A Pál utcai fiúk című zenés játék koreográfiájába is bepillantást nyerhetnek a látogatók, akik a musical társkoreográfusa, Rovó Tamás irányításával a népszerű slágerekre táncolni is tanulhatnak.
A vállalkozó kedvűek részt vehetnek egy színész “gyorstalpalón”, amelyen Varga Klári, Janka Barnabás, Mészáros Ibolya, Vranyecz Artúr és Kránicz Richárd segítségével helyzetgyakorlatok, improvizatív játékok közben próbálhatják ki rátermettségüket – ismertette a részleteket Vajland Judit.
Megismétlik a tavalyi Színházak éjszakája egyik legsikeresebb programját, amelyben a színjátszás iránt érdeklődők rövid időre átvehetik a színészek szerepét. Ezúttal a Tesztoszteron című darab négy fontos férfi karakterébe “bújhatnak bele” a játékra nyitott, 16 éven felüli jelentkezők.
A Don Quijote próbáiba is betekinthetnek azok, akik szeretnék látni, hogyan dolgozik a színészekkel az orosz rendező, Ilja Bocsarnikovsz.
A látogatók részt vehetnek egy kalandtúrán is, amelyen kódfejtéssel, az előadások ikonikus tárgyainak felismerésével kell eljutniuk a színház egyik pontjából a másikba.
A Csokonai Ifjúsági Program csapata játékokkal várja a kicsiket és a nagyokat, a színház melletti Ady parkban pedig operettestet rendeznek Nagy Kírával, Donkó Annamáriával, Donkó Imrével és a színház énekkarának tagjaival – közölte Vajland Judit.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com