Szijjártó: a munkahelyvédelem a válságkezelés új feladata

Magyarország megakadályozta a koronavírus elszabadulását, így mostantól a munkahelyvédelem a válságkezelés új feladata – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak csütörtöki átadóján.

    Szijjártó Péter közölte, hogy az egészségügyi rendszer felkészült a legnehezebb helyzetekre is, de a válság hatásaival még csak most szembesül az ország. Véleménye szerint legfőképp a munkahelyek megtartásáról kell gondoskodni, hiszen a járvány előtti foglalkoztatási csúcsnak is köszönhető, hogy a magyar gazdaság megerősödve nézhet szembe a válsággal.
A visszaesésből ugyanakkor előny is származhat, ha a magyar cégek felkészülési lehetőségnek tekintik a válságot, és fejlesztésekre fordítják a visszaesés miatt felszabaduló idejüket – hangsúlyozta a miniszter. A kormány ehhez azzal járul hozzá, hogy az uniós korlátozások feloldását kihasználva jelentősen emeli a beruházások támogatási arányát. Ha a magyar cégek megragadják a rendkívüli lehetőséget, az átalakuló versenyhelyzet nyerteseivé válhatnak – tette hozzá a miniszter.
Csütörtökön újabb 3 vállalatvezető vehetett át támogatói okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.
A Balaton Bútor Kft. csaknem 574 millió forintos beruházása 287 millió forintot meghaladó állami támogatásban részesül. A veszprémi vállalat 1,7 milliárd forintot közelítő éves árbevételének egyre nagyobb hányadát a kivitel adja. A külföldi értékesítések összege 2017-ben még nem érte el a 600 millió forintot, 2018-ban viszont már meghaladta a 725 millió forintot. Budapest és Miskolc mellett Münchenben is nyitottak kiállítótermet. Kalauz Károly ügyvezető igazgató a rendezvényen elmondta, hogy a támogatással egyszerre javul a cég termelékenysége, a gyártás fenntarthatósága és a külföldi versenyképesség. A fejlesztéssel együtt új álláslehetőségek is létesülnek az üzemben.
Ovádi Péter országgyűlési képviselő (Fidesz) a veszprémi választókerület képviseletében köszönte meg a kormánynak, hogy gyorsan döntött a támogatásról, a bútorgyárnak pedig azt, hogy megtartja 150 munkavállalóját.
A Pek-Snack Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. szintén 574 millió forintot meghaladó beruházást vállalt, így erre is több mint 287 millió forintot ítéltek meg. A tervezett beruházással a vállalat üzeme új gyártósorral bővül. A somogyi Igalon működő gyár fagyasztott pékárut készít több mint 1300 belföldi és csaknem 500 horvátországi franchise partner számára. 2018-ban az 5,2 milliárd forintos nettó árbevételből 735 millió forint származott külföldi értékesítésből. Antal Csaba ügyvezető igazgató elmondta, hogy az értékesítéseik az elmúlt 2 hónapban jelentősen visszaestek, de már feltűntek a kilábalás első jelei. A cégvezető a termékfejlesztésekben és a hatékonyság javításában látja a megoldást. Várakozása szerint a Pek-Snack hamarosan új piacokon jelenthet meg, és ezzel együtt a külföldi értékesítéseit is növelheti.
Witzmann Mihály (Fidesz) országgyűlési képviselő szerint a versenyképességi támogatás azt bizonyítja, hogy a magyar vállalkozások a legnehezebb helyzetben számíthatnak a jelenlegi kormányra. A 2010 előtti válságkezelés az államcsődről, az adóemelésekről és a megszorításokról szólt, a mostani viszont a versenyképességről, az adócsökkentésről és a bértámogatásról – tette hozzá.
A Genevation Aircraft Kft. 254 millió forintos beruházása 127 millió forint versenyképességi hozzájárulásra számíthat. A jakabszállási sportrepülőtéren működő vállalkozás műrepülőgépeket, illetve repülőgép-alkatrészeket gyárt és fejleszt. Részt vesz több nemzetközi projektben, így a világ első hidrogénhajtású légi taxijának kidolgozásában is. A cég ügyvezető igazgatója, Szabó István Viktor a jövő befektetésének nevezte a támogatást, amelyből drónok magyarországi gyártását és fejlesztését alapoznák meg.
Az Országgyűlés fideszes alelnöke a térség parlamenti képviselőjeként méltatta a beruházást, Lezsák Sándor szerint különlegesség készül a Bács-Kiskun megyei településen, hiszen az ott található repülőeszközből ma még csak kettő van a világon, de egyszer majd ez lehet a mindennapok légi járműve.
A versenyképesség-növelő program támogatására csütörtökig 568 cég pályázott, összesen 271 milliárd forint beruházással. A jelentkező cégek már több mint 102 ezer munkahely megtartását vállalták a befektetések mellett.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com