Szijjártó: Magyarország továbbra is kész amerikai védelmi technológiával fejleszteni az ország légvédelmi rendszerét

Magyarország továbbra is kész amerikai védelmi technológiával fejleszteni az ország légvédelmi rendszerét – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Washingtonban egy közép-európai idő szerint szombatra virradóra adásba került televíziós interjúban.

    Az EWTN amerikai katolikus hírtelevíziónak nyilatkozva a miniszter azt mondta, hogy a védelmi együttműködés, a fegyverkereskedelem tekintetében Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök hét eleji washingtoni találkozója nem hozott újdonságot. Amikor Mike Pompeo külügyminiszter az év elején Magyarországon járt, a kormány már világossá tette, hogy szeretné amerikai védelmi technológiával fejleszteni az ország légvédelmi rendszerét annak érdekében, hogy a fejlettebb technológiájú közép-hatótávolságú rakétarendszer védje a legfontosabb infrastrukturális létesítményeket.
Amikor tehát amerikai rakétavédelmi fegyverek vásárlására utalnak, a februári Pompeo-látogatáson elhangzottakra utalnak vissza – szögezte le Szijjártó Péter. Most, a májusi csúcstalálkozón magyar részről csak “megerősítették, hogy a szándék komoly, az előkészületek folytatódnak, és (…) hamarosan a befejező szakaszba kerülhetnek”.
Szijjártó Péter kijelentette, hogy Donald Trump és Orbán Viktor találkozója nagyon baráti, közvetlen légkörben zajlott le. Úgy vélte, hogy a két vezetőnek nagyon hasonló a megközelítése a jelenlegi legkomolyabb nemzetközi problémák közül a migráció, a biztonságpolitika, a hazafias politika és a keresztény kisebbségek megvédésének területén is.
Az interjúban a migrációról beszélve Szijjártó Péter kifejtette: Nyugat-Európában már párhuzamos társadalmak fejlődtek ki az eltérő kultúrák miatt. Nem közösségek keveredéséről van szó, hanem egymással párhuzamosan létező társadalmakról – húzta alá. Hozzátette, hogy ezek viszont nagyon komoly biztonsági kockázatot jelentenek. Az elmúlt négy évben, a migrációs válság kezdete óta Európában 30 súlyosabb támadást követtek el bevándorló hátterű terroristák, és ezekben 300 ártatlan európai meghalt – mondta, kijelentve, hogy ez elfogadhatatlan.
Kifejtette azt is, hogy a párhuzamos társadalmakban ráadásul a kívülről jövő kisebbség “hangosabb”, nem fogadja el a helyiek kultúráját és szabályait, nem veszi át az elvárt viselkedési formákat.
Magyarország ezért tette teljesen egyértelművé, hogy illegálisan senkit nem enged be az országba, ezért épített kerítést a déli határon – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.
A keresztény közösségekkel kapcsolatban Szijjártó Péter megismételte, hogy ezek közül kerülnek ki legnagyobb arányban – mintegy 80 százalékban – a vallásuk miatt üldözöttek világszerte. Nem fogadható el az, hogy – mint fogalmazott – a nemzetközi közéletben a diszkrimináció utolsó formájaként eltűrik a keresztények hátrányos megkülönböztetését. Példaként a húsvéti Srí Lanka-i támadásokat hozta fel, azt hangoztatva: politikai szinten senki nem merte kimondani, hogy a merényletek kifejezetten a keresztények, katolikusok ellen irányultak.
Elmondta Szijjártó Péter azt is, Magyarország a Közel-Keleten is segít abban, hogy a keresztények ott maradhassanak vagy vissza tudjanak térni. Már 35 ezer kereszténynek segített így a kormány – hangsúlyozta.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com