Szijjártó: Debrecen a beruházási bajnok

Beruházási bajnoknak nevezte Debrecent a külgazdasági és külügyminiszter kedden az Aföldi Tej Kft. sajt- és porítóüzemének átadásán, a hajdú-bihari megyeszékhelyen.

    Szijjártó Péter elmondta: az elmúlt években a várost érintő 25 beruházást jelentettek be, amivel 8142 új munkahely jött létre Debrecenben és 544 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg.
Jelenleg is tíz további, a várost érintő beruházásról tárgyal a HIPA, a tárca fejlesztési ügynöksége – tette hozzá.
Az Alföldi Tej Kft. debreceni üzemének 2017 óta tartó, összesen 15 milliárd forintos beruházásához, amellyel 181 új munkahelyet létesítettek, a kormány 4,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott – emelte ki a külgazdasági miniszter.
Debrecenben olyan modern, automatizált technológia bevezetésére került sor, amelynek nyomán az Alföldi Tej a rendkívül kemény versenyt is tudja állni a hazai és a nemzetközi piacokon is – mondta.
Hozzátette: a fejlesztés eredményeként 8500 tonna trappista és gouda sajtot, illetve 7000 tonna porított terméket tudnak előállítani Közép-Európa legmodernebb porító üzemében.
Szijjártó Péter azt mondta, a kormány nagymértékű készpénztámogatását az is indokolja, hogy az Alföld Tej a mai napig az egyetlen olyan tejtermelő csoport, amelynek a tulajdonosai 100 százalékban magyar tejtermelők, és az egyetlen olyan vállalat, amely 100 százalékban magyar tejtermelők által előállított tejet használ fel.
Debrecen a magyar tejipar egyik központja – hangoztatta.
Szijjártó Péter szerint a debreceni beruházás annak is bizonyítéka, hogy Magyarország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik: a magyar vállalatok olyan területeken is tudják állni a versenyt, ahol egyre szigorúbb, egyre kifinomultabb elvárásoknak és előírásoknak kell megfelelni.
Hozzátette: az áfa-csökkentés is szerepet játszott abban, hogy a komoly kihívásokat jelentő uniós tejkvóta 2015-ös megszüntetése után a magyar tejtermelők magukra találtak, és “ma már ott tartunk, hogy a tavalyi esztendőben a tejfeldolgozás, tejtermelés értéke Magyarországon elérte a 300 milliárd forintot, az első negyedében pedig a tejipar 8 százalékos növekedést tudott felmutatni.
“Ma már ebben az iparágban 7000 magyar ember dolgozik és versenyképességünket bizonyítja, hogy tavaly majdnem 400 ezer tonna magyar tejet adtak el nemzetközi piacokon” – mondta Szijjártó Péter Debrecenben.
Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere kiemelkedő eseménynek nevezte a beruházást a város gazdaságfejlesztésében, mert néhány évvel ezelőtt csaknem megszűnt a tejipar Debrecenben.
A város, a cég tejtermelő tulajdonosai azonban összefogtak, és ma már ismét meghatározó része a tejüzem a város élelmiszeriparának. Az önkormányzat 120 millió forint támogatást nyújtott a 181 új munkahelyet jelentő beruházáshoz – tette hozzá.
Kósa Lajos (Fidesz), országgyűlési képviselő szerint a piacszabályozással összefüggő törvényalkotással kell segíteni a magyar gazdaság versenyképességét.
Rózsás Mónika, az Alföldi Tej Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: sajtgyártó üzemükben 250 ezer liter tej felhasználásával gyártanak Trappista sajtot, porítóüzemükben pedig a sajtgyártás melléktermékét használják fel.
A gouda sajttal külföldi piacokon is megjelentek, jelenleg japán és kínai partnerekkel is tárgyalnak az értékestésről – tette hozzá az igazgató.

Debrecen, 2019. május 21. Rózsás Mónika, az Alföldi Tej Kft. ügyvezető igazgatója beszédet mond a társaság sajt- és porítóüzemének átadásán Debrecenben 2019. május 21-én. MTI/Balázs Attila

 

Debrecen, 2019. május 21. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond az Aföldi Tej Kft. sajt- és porítóüzemének átadásán Debrecenben 2019. május 21-én. MTI/Balázs Attila

 

Debrecen, 2019. május 21. Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő (b) Rózsás Mónika, az Alföldi Tej Kft. ügyvezető igazgatója (b2) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b3) a társaság sajt- és porítóüzemének átadásán Debrecenben 2019. május 21-én. MTI/Balázs Attila

 

 

Forrás, fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com